KIRÁLYHÁGÓMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET
Akik Istent szeretik, minden javukra van. (Róm 8,28)
410202 Nagyvárad (Oradea), Sulyok István u. 9 szám, Románia - tel/fax: +4-0259-435.386

Közlemény

KRE
Háromhetes csoportos, konduktív foglalkozást szerveztek Nagyváradon speciális nevelési igényű gyermekek, központi idegrendszerű sérült felnőttek számára. 
Közlemény

Háromhetes csoportos, konduktív foglalkozást szerveztek Nagyváradon speciális nevelési igényű gyermekek, központi idegrendszerű sérült felnőttek számára október 24 – november 11 között a budapesti Semmelweis Egyetem Pető András Kara Kiemelt Nemzetközi és Nemzeti Szolgáltatási Központjának szervezésében, Csuka Pál igazgató koordinálásával. A szállást és az ellátmány a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, a helyszínt a Nagyvárad-Rogériuszi Református Egyházközség biztosította. A 2014-ben beindult programot a magyar kormány és a Bethlen Gábor Alap finanszírozza. Korábban Nagyváradon két éve, a járvány előtt tartották az első felmérést és tanácsadást a Nagyvárad-ősi református gyülekezetben.

Az alkalmazott Pető-módszer Dr. Pető András nevéhez fűződik. Egyedülálló módszerének (konduktív pedagógiai módszer) alapgondolata az volt, hogy idegrendszerünk a károsodások ellenére is rendelkezik tartalékokkal, s ezek a tanulási-tanítási folyamat megfelelő vezérlésével mozgósíthatók. A módszer eredményességét az adja, hogy a konduktor nem választja szét a mozgást, a beszédfejlesztést, az értelmi fejlesztést, a koordinációt, hanem mindenre odafigyel, ugyanakkor a csoportdinamikát is hatékonyan felhasználják. A 48 országban sikerrel alkalmazott holisztikus módszer az első szellemi hungarikum, kizárólag a Semmelweis egyetemen oktatják. Romániában Illyefalván van kihelyezett képzés, amelyre felvételit is hirdetnek a következő esztendőben.

 

Ft. Csűry István püspök az egyházkerületi székházban köszöntötte Csuka Pál igazgatót, akivel a program további részleteiről egyeztettek.  A tervek szerint negyedévente térnének vissza. A foglalkozás ingyenes. Jelentkezni és érdeklődni a Diakónia Keresztyén Alapítvány nagyváradi fiókjának igazgatójánál, Dénes Évánál lehet a 0740-613770 telefonszámon.  

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Tájékoztatási Szolgálata