Hat nap a tűz és a jég országában
Kevés olyan alkalom nyílik egy ember életében, hogy elutazzon a hazájától 3000 km-re, egy másik földrészre, amely ráadásul egy sziget az Atlanti Óceán ölelésében. 2023 szeptemberében az Egyházkerületi Zenei Bizottság három tagja közel egy hetet töltött Izlandon, az Európai Protestáns Egyházzenei Konferencián (European Conference of Protestant Church Music).
Egyházkerületünk 2014 óta tagja ennek az egyházzenei társaságnak, amely kétévenként Strasbourgban, a közbeeső években mindig más-más tagországban szervezi meg konferenciáit. Románia (Nagyszeben), Dánia, Litvánia (Palanga), Németország (Hildesheim), Magyarország (Budapest) után idén Izlandon, Skálholtban vettünk részt szakmai napokon.
Izland területe mindössze 103 ezer km², lakosainak száma 372520, alig másfélszer annyi, mint Nagyváradnak. A négyórás repülőút után egy szinte lakatlan helyre érkeztünk, Keflavikba, ahonnan egyórányi távolságra van a főváros, Reykjavik. A kietlen lávamezőn át vezető út holdbéli tájra emlékeztet, a zöld mohával borított hegyek egy más világ hírnökei voltak számunkra. A stresszes városi hétköznapok, forgalmi dugók, zaj után a szmoghoz és sok szeméthez szokott szemünk itt elpihent az Isten adta nyugalom és békesség tiszta szigetén, ahol a madár se jár, csak néha a szél és az eső zavarja meg ezt a békességes nyugalmat. Szinte fájt a csend, sehol egy autó vagy repülő, munkagép, szirénázó mentőautó.
Amikor megérkeztünk Reykjavikba, szép napsütéses délelőttön, többórai barangolás után ébredtünk rá, hogy már szinte mindent megnéztünk, kint voltunk a tengerparton is, és még mindig csak dél van. Ez annak tulajdonítható, hogy 3 órás időeltolódás van, így egy felejthetetlenül szép és véget érni nem akaró napot kaptunk ajándékba az Úrtól. Felmentünk a Hallgrímskirkja templom tornyába és gyönyörködtünk a színes házakban, a napsütötte tengerpartban, a tiszta levegőben, amelyben még a színek is élesebbek. A program délután orgonahangversennyel kezdődött, majd fogadáson vettünk rész az evangélikus püspöki rezidencián. Meglepetésünkre egy püspök asszony fogadott bennünket, majd a köszöntés után megkóstolhattuk az izlandi konyha gyöngyszemeit: a borjú-és bárányhúsból készült finom sülteket, pástétomokat, salátákat. Este Skálholtba utaztunk, ahol a konferencia munkálatai zajlottak.
Skálholt azonnal belopta magát a szívünkbe, impozáns templomával, mellette egy kis földházszerű fatemplommal. A nagytemplom alatt egy altemplom is létezik, amely ma múzeumnak ad otthont. A szálloda főépületéhez több kis ház is tartozik, ahol tökéletes csendben és nyugalomban pihenhettük ki az út fáradalmait. Első este az égiek sarki fénnyel is megajándékoztak. A naplementék és napfelkelték mindig csodás színeket varázsoltak az égboltra, az ablakon kitekintve pedig egy vulkanikus hegy köszönt ránk. A fekete lávatörmelékből készült utak az egész szigetet járhatóvá teszik, minden természeti különleges látnivaló könnyedén megközelíthető, de a túrázók is eljuthatnak bárhova, megfelelő felszereléssel és esőköpennyel. A 28 fokos nyárból a 10 fokos őszbe megérkezve elő kellett szedni a meleg holmit, szerencsére erre felkészültünk. Itt az esernyőnek semmi értelme nincs, a szél egy-kettő kikapja a kezünkből. Sokkal hasznosabb egy vízhatlan kabát, aminek sisakja van.
A napi program reggeli áhítattal indult a skálholti templomban, ahol a 15 országból érkezett mintegy ötven résztvevő egy reggeli prímát énekelt izlandi nyelven. Elgondolkoztam azon, hogy milyen egyszerű megérteni a nyelveken szólást egy ilyen helyen. Talán Jézus Krisztus beszél a világ összes nyelvén? Egyetlen nyelv létezik, ami lényeges: a szeretet nyelve. Az imádságokban még a levegőt is egyszerre vettük, az ismert liturgia egyes részei teljesen érthetővé váltak az együtt gondolkozásban, az Úrra való figyelésben. Valami ilyesmi történik majd a mennyeknek országában is. Csak ismerni kell ezt a közös nyelvet, amire Jézus Krisztus tanított.
Az előadásokban megismerkedhettünk az izlandi evangélikus egyház történetével Kr. u. 1000-től, az izlandi egyházzene történetével 1000-1800 között, énekeskönyvek és misekönyvek történetével 1540-1740 között. A német és angol nyelvű előadások teljes szövegét kézbe vehettük és követhettük, majd megtekintettük a legrégebbi egyházi kiadványokat. Este kóruskoncerten vettünk részt. Másnap a jelenkori izlandi egyházzenéről értekeztek, áténekeltük a Per Gunnar Petersson svéd egyházzenész által írt misét, melynek ősbemutatója alig két héttel korábban volt. Ebéd után pedig ellátogattunk a Gulfoss vízeséshez és a gejzírekhez.
A szigeten számtalan vízesés ejti ámulatba az embert. A hatalmas méretű Gulfoss a Hvitá folyó torkolatánál előbb 11, majd 21 métert zuhan, ezután egy szűk kanyonban folytatja útját. Rengeteg turista látogatja folyamatosan. A gejzírmezőn pedig három- öt percenként tör fel egy-egy gejzír, a 100 fokos víz hatalmas gőzoszloppal érkezik. Fotózás és álmélkodás után a Geysir hotelben költöttünk el egy finom halvacsorát.
Vasárnap délelőtt istentiszteleten vettünk részt a skálholti evangélikus templomban, ahol énekléssel és imával mindnyájan bekapcsolódtunk a liturgiába. Az impozáns templom ólomüveg ablakain átsütött a fény, színes mintákat rajzolva a falakra. Az oltárkép egy hatalmas mozaik, mely Krisztust ábrázolja. A közös úrvacsorában újra átélhettük az együvé tartozás, a Krisztusban való egység misztériumát.
A vasárnapi ebédet egy üvegházas paradicsomfarmon fogyasztottuk el, amelyben többszáz ember ellátására alkalmas, hatalmas étterem működik. Többféle ízesítésű, friss házikenyérrel, bazsalikommal, vajjal kínálták az ízletes paradicsomlevest, amiből annyit ettünk, hogy estig nem is kellett más. A szigeten nemigen van termőföld, így szenzációszámba megy egy ilyen vállalkozás.
Ebéd után a Thingvellir nemzeti parkba látogattunk. A vulkanikus kőzetek, az alacsony növényzet, amely az ősz színeiben pompázik, valamint a vízesések, bazaltfalak egyedülálló látványt nyújtottak. A szitáló esőben sétálva megállapítottuk, hogy ez csak nekünk furcsa, az eső az ott lakóknak természetes, mindennapi esemény. Nagyon kevés fa és még kevesebb virág volt, a vadvirágok, mohák, színes bokrok viszont meséskönyvbe illő tájat varázsolnak. Az látszik, hogy az ott lakók tisztelik a természetet, hiszen patyolat tiszta minden, a szemét fogalma gyakorlatilag nem létezik.
Az est fénypontja egy fürdőzés volt, Izland legősibb termálfürdőjében, a szabad ég alatt. Mellettünk időnként gejzírek törtek a magasba. Lassan kezdtünk alkalmazkodni a klímához, érdekes módon senki sem fázott meg.
A konferencia utolsó napján autóbuszos kiránduláson vettünk részt. Először Hvolsvöllurba, a Láva Centerbe látogattunk, ahol az utóbbi évek legnagyobb vulkánkitöréseiről láthattunk dokumentumfilmet. Izlandon minden a láváról, a gejzírekről, a gleccserekről és a sarki fényről szól. Lávakőből készülnek ékszerek, emléktárgyak, még Láva csoki is kapható. A közelben lévő Skógafoss vízesés 62 m magasból zuhan alá, körülötte kisebb vízesések tarkítják a hatalmas hegyláncot.
Számomra az egyik legnagyobb élmény az volt, amikor megpillantottam a Solheimajökull gleccsert. A jégbe zárt világ, megkristályosodott hótömeg, mely hatalmas jégtömböt hozott létre, egy gleccsertóban folytatódik, melyben a levált jégdarabok hevernek. Mindez egyszerre félelmetes és csodálatos. Ennél csak a Reynisfjara parton lévő bazaltoszlopok tűntek még hatalmasabbnak az Atlanti Óceán partján, ahová ezt követően érkeztünk. A szél, a víz, a hőmérsékletváltozás különleges sziklafalakat hozott létre, melyek szinte valószínűtlen formákat mutatnak. Az óceánból kiálló magányos sziklák, mint megannyi óriás, újra ámulatba ejtettek. Megtudtuk, hogy a Csillagok Háborújának egyes jeleneteit itt forgatták. A fekete homokos óceánpart a szürke bazalttömbökkel újból holdbéli tájra emlékeztetnek. Az egyik szikla oldalába vájt barlangban elénekeltük a Dona nobis pacem kánont (Ó, adj nékünk, Uram, békét), így fejezve ki ámulatunkat, ugyanakkor hálánkat Isten csodálatos világáért, hatalmáért, amellyel mindezt megalkotta.
Az utolsó esténket és a következő napot Reykjavikban töltöttük, mivel a gépünk csak másnap este indult Budapestre. Sajnos hiába töltöttünk több órát a kikötőben sarki fényre várva, ezúttal felhő borította az eget, az égi látvány elmaradt. Másnap még egyszer bejárhattuk a főváros sétáló utcáit, ajándékboltjait, ahol a gyönyörű gyapjúholmik, ruhák, sálak, takarók, az esős évszakra készülve szélmentes kabátok, vízmentes cipők nagy választéka várja az ide érkezőket. Csak sajnos nem a mi zsebünkhöz szabták ezeket. Érdemes megjegyezni, hogy Rejkjavikban egyetlen bankot találtunk, ahol pénzt tudtunk váltani, valamint egyetlen gyógyszertárat, amit nagyon nehezen találtunk meg. Mindez nagyon sokat elárul az itt élő emberek életszínvonaláról, egészségi állapotáról. A finom ivóvizet is meg kell említenem, amelyből nem győztünk eleget inni egész ottlétünk alatt.
Az utolsó napunkba még az is belefért, hogy ellátogassunk egy templomba, ahol a magyarországi Aeris orgonaépítő cég által nemrég készített orgonát nézhettük meg és próbálhattuk ki.
A felejthetetlen egy hét hamar eltelt. Búcsút vettünk Izlandtól, a Hallgrimskirkja katedrálistól, a kollégáktól, akiktől már barátokként köszöntünk el. Jövőre, ha Isten éltet, Strasbourgban találkozunk. Istennek legyen hála, hogy ez a rendkívüli út létrejöhetett.
Dr. Orosz Otília Valéria
