Jubileumi istentisztelet Szamoskóródon

A vasárnap délután kezdődő istentiszteleten Bogdán Szabolcs János püspök hirdette Isten igéjét a 2 Péter 3, 17-18 alapján: „Ti azért, szeretteim, mivel előre tudjátok ezt, vigyázzatok, nehogy a gonoszok tévelygései magukkal sodorjanak, és a saját erősségetekből kiessetek, hanem növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk és üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében. Övé a dicsőség most és örökkön-örökké”. Az igehirdetést követően Kiss József főjegyző tolmácsolta jókívánságait a Szatmári Református Egyházmegye nevében, továbbá egy-egy igével köszöntötték a gyülekezetet a meghívott lelkipásztorok. A köszöntések sorát Kallos Zsolt polgármester zárta, aki a község egyik gyöngyszemének nevezte a szamoskóródi református templomot.

Erdei-Árva István helyi lelkipásztor, miután üdvözölte a jelenlévőket, megemlékezett a száz évvel ezelőtti templomszentelésről és a jelenkori áldásokról. Ez a beszéd az alábbiakban olvasható.

„„Hála legyen Istennek az ő kimondhatatlan ajándékáért” (2Kor 9, 15) – ez az ige nagyon jól kifejezi a hálaadó ünnepségünk lényegét. Az Úrtól való ajándék mindaz, amit megvalósításnak, sikernek, eredménynek nevezünk. Nem is dicsekszünk hát vele, csak úgy, ahogy illik, mert aki „dicsekszik, az Úrban dicsekedjék” (2Kor 10, 17). Hálaadással a szívünkben emlékezünk meg arról, hogy Isten megtartotta a gyülekezetünket, és száz évvel a templom felszentelése után még mindig meg tudjuk tölteni a templomot. Persze nem vagyunk képmutatók. Elismerjük, hogy nincs ez így minden vasárnap, de ne a számokra figyeljünk, hanem az igére. Végül is mi nem a számok, hanem az Ige egyháza vagyunk. Hetente van igehirdetés a templomban. Van igehirdető és vannak igehallgatók, akik szívvel-lélekkel fogadják Isten üzenetét. Ha az ajándékokat rangsorolnom kellene, akkor ezt mondanám a legnagyobbnak. Az élő Ige köré, élő gyülekezet épül, akik Krisztus családjában, szeretetközösségben tudnak élni. Az már csak kegyelemből fakadó ráadás, hogy a Lélek munkájának kézzelfogható, anyagiakban kimutatható jelei is vannak. Gondoltam összeszámolom az elmúlt évek munkálatainak költségét, a befolyt pályázati és egyéb támogatási összegeket, de akkor megint a számok világába sodródnék, s azt kerülni szeretném. Inkább hálaadással nyugtázzuk, hogy van nekünk ravatalozó épületünk, gyülekezeti központunk, kétszeresére növelt parókiánk, felújított és modernizált templomunk. Arra azért kitérek, hogy az idén a Román Vallásügyi Államtitkárság jóvoltából új légkondicionáló készülékeket szereltünk be és a toronybelső teljes felújításon esett át.  A helyi önkormányzat támogatásából a templomba vezető járdákat térköveztük, és egy teraszt építtettünk a bejárat elé. Magyarország kormánya pedig a Bethlen Gábor Alapítvány által a jubileumi ünnepségünk megszervezéséhez járult hozzá. 

Van, ami száz év után sem változik. Ilyen például az önzetlen felajánláson való áldás. Az évek során a kirovások által 1922-re összegyűlt a templomépítési alapba 20.000 lej. Aztán a gyülekezet önkéntes adományként egy év alatt 31.350 lejt ajánlott fel. Ez az 51.350 lejes alap tette lehetővé, hogy elkezdjék a munkálatokat. Erre mondom én, hogy többet ér egy lej önzetlen hálaadással, mint százszor annyi kényszerből. A pénz persze nem volt elég – mert ha az ember épít vagy felújít, akkor a pénz sosem elég – ezért további 50.000 lejt vettek fel kölcsönbe. Így tudták befejezni a belső és külső munkálatokat 1923 őszén. Az elmúlt évtizedben többször is megtapasztaltuk, hogy a gyülekezeti tagok nagylelkű támogatásai, amelyeket hálaadással ajánlottak fel az egyházközségnek, mindig tovább juttattak az elképzeléseinknél. 

Száz év után az sem változott meg, hogy szükség van a nagylelkű felajánlásokra. Egykor Seres József építőfelügyelő a saját tiszteletdíját elengedte, s annak az árából a karzati díszeket készíttette. Messzinger József földesúr 2000 lejt és Turner Albert bankigazgató 500 lejt adományozott. Örülünk, hogy napjainkban még mindig vannak ilyen mecénásai a gyülekezetnek.  

És van még valami, ami nem változott – bár ezt Isten humorának tekintem. A templom felszentelésekor is egy Bogdán vezetéknevű lelkész volt az igehirdető, egészen pontosan nt. Bogdán Lajos pettyéni lelkipásztor. Száz évvel később pedig ft. Bogdán Szabolcs tolmácsolta nekünk Isten üzenetét. 

Ez a harmadik református templom Szamoskóródon, s csak ez érte meg a száz éves jubileumot. Az első templom 92 évig állt, a második pedig mindössze 66 évig. Az építészek kitűnő munkát végeztek, a falak erősek, a tetőzet stabil. Hogy lesz-e kétszáz éves jubileuma a templomnak, azt mi már nem látjuk meg, de Isten tudja. Mi köszöntet mondunk a megtartó Istenünknek, hogy ezt megérhettük, s ez ünnepet megélhetjük. Hálásak vagyunk mindenért, amit ráadásként kaptunk, mert elég nekünk az ő kegyelme, s ez a kegyelem mindenre elég.”

Az ünnepség végén a nőszövetség tagjai felkötötték a zászlóra azt a szalagot, amelyen a következő ige áll: „a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá nékünk” (Zsoltárok 90, 17). Majd a gyülekezet nevében a helyi lelkész köszönetet mondott a támogatóknak, különös tekintettel Paku Zsuzsának, aki Isten dicsőségére kézzel hímzett templomi terítőket ajándékozott az egyházközségnek.

Az esemény közös szeretetvendégséggel zárult. 

(Fényképek: Torkos Márk Erik/KREK)