Pásztori üzenet a Kárpát-medencei Református Nőszövetségekhez

Pásztori üzenet
a Kárpátmedencei Református Nőszövetségekhez

Kedves Testvéreim!

Mindig örül a szívem, amikor a református nőszövetségek szolgálatának hírét hallom, nem is beszélve arról, amikor meghívottként részese is lehetek összejöveteleiknek. Boldogan látom a kicsi gyülekezetek lelket bátorító asszonyait, szeretettel vagyok az ezres lélekszámú egyházkerületi nőszövetségi találkozókon, vagy ritka élményben részesültem a közelmúltban a kettő ezer nőtestvért összegyűjtő kerületközi Debrecenben megtartott konferencián.

Megvallom, több magyarázatom is van arra nézve, hogy miért értékelem ennyire egyházunk nőtagjainak munkáját. Többek között, mert anyai gondoskodást sugároznak, mert soha nem éreztem, hogy sajnálnák a maguk „fele”-részét, mint a gyülekezetben is „feleségek”, akik mindig többet adnak, mint felét a hiányzórésznek, mert a szükségből a többletet vállalják. Számomra nagyra becsülhető az is, hogy törékenységükkel vállalt több-műszak után megújító erővel érkeznek a gyülekezetbe, hogy kezük nyomán otthon legyen az Isten háza minden kellékkel felszerelve. Elismeréssel nyugtázom asszonyaink imádságát, amint összekulcsolják kezüket, amint tésztát gyúrnak, amint ruhát vasalnak, avagy simogatnak, sepregetnek és segítségül sietnek.

Ők azok, akik sokszor háttérbe szorítottan csak jelzik a világnak, hogy jobban kellene Istenre hagyatkozni, többször kellene Őt hazahívni, sokkal több alkalommal kellene Urunkat meghallgatni feladataink előtt inkább, de később is. Állítom, a nők gondoskodása nélkül már elsorvadt volna az emberiség fejlődéstámogató hajlama, valamint az életfenntartó ösztön is. Megjegyzem, hogy a világ gondja-baja, gyógyíthatatlan betegségei, eluralkodni látszó bűnei, fertőző vétkei eladdig mind megoldhatatlanok is maradnak, ameddig nem kell Isten, kerülhető az egyház, semmibe vehető az imádkozók szolgálata. Véleményem szerint nincs messze az idő, amikor egyeseknek nagyon későn, másoknak talán még az utolsó pillanatban világossá lesz, hogy Isten, és a Hozzá közelben élők közössége a legvégső menedék. Hiszem, hogy az egyház a maga szolgálatának frontvonalán elsők között a nőszövetséggel ilyen oltalom, védelem és pajzs. Ma, amikor nemcsak mozgássérültek gondjait hordozzuk, hanem a társadalom is sok rendben sérült, amikor életfunkciók károsodásában szenvedők mellett a kárt vallott jónak teremtett világ fájdalmai felett kesergünk, ki kell jelentenünk az egyház Mártáinak és Máriáinak példáján van a kereshető megoldás.

A Kárpátmedencében tevékenykedő református nőszövetségek akkor találkoznak a Királyhágómelléki Egyházkerületben, amikor a Bibliaolvasó Kalauz a 116. Zsoltárt ajánlja a hét vezérigéjeként. Ebből a gyönyörű hálaénekből egyetlen üzenetet emelek ki:”…szolgád vagyok én, a Te szolgáló leányodnak fia, Te oldoztad ki az én kötelékeimet.”(16.vers) A hálás szív, amely megszabadult kötelékeitől nem rejti véka alá az igazságot. Szolgáló leányod fia vagyok! Minden bilincseitől szabadult személy mögött ott van Isten szolgáló leánya. A hívő édesanyák, az imádkozó nagymamák, a gyülekezetben tevékenykedő nőszövetségek ilyen fiakat és leányokat adhatnak a világnak, vagy adnak vissza a közösségeknek, ahonnan korábban elszakadtak, vagy éppen kiszakította őket a leselkedő kísértés valamely gonosz csábítása. A szolgáló leány gyermeke már „otthon” születik. Íme, miért kell asszonyainknak Isten közelében lenniük, és miért döntöttek helyesen a gyülekezetépítő nőszövetségi tagok, mert tudatosan felvállalják, hogy „gyermekeiket” Isten hajlékában hozzák világra. Ezek a gyermekek már nem „otthontalanok”, nem „elidegeníthetőek” és semmi esetre sem „istentelenek”. Az ilyen fiak, az örökbefogadottak is, Isten szeretetének karjai között vannak. Minél több nőszövetség él és éltet, minél több anya vállalkozik életadásra Isten közelében, annál több egészséges gyermek, hívő utód származik és nevelkedik, akik kötelékek nélkül élhetnek. Jobbá lehet tenni a világot, ha Isten otthonában szolgáló szülők lesznek a nevelők!

Különös öröm számomra, hogy a kárpátmedencei magyar református nőszövetségek itt a Partiumban készítik elő a december másodikára tervezett imanapot. Kívánom, hogy tudatos imádkozók legyenek, akik érzékelik a saját női felelősségüket a társadalom minden rétegéért, akik méhük gyümölcséért és minden más anya, más gyermekéért lélekben térdre tudnak ereszkedni, hogy egyre kevesebb legyen a letörendő lánc, a leverendő bilincs. Legyen Isten hajlékában otthonos élete minden magyar asszonynak, hogy már utódaikat, mint tősgyökeres Krisztus követőként hozhassák világra, akik már nem lehetnek áldozatai a kísértés álnok csábításának.

Legyen áldott minden vendégünk élete, áldott a közöttünk eltöltött ideje, áldott a szolgálata maga és övéinek javára.

Nagyvárad, 2012. augusztus 28.

A békesség kötelékében,

Csűry István püspök