Imahétre

“Ha tehát van vigasztalás Krisztusban, ha van szeretetből fakadó figyelmeztetés, ha van közösség a Lélekben, ha van irgalom és könyörület, akkor tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy ugyanazt akarjátok; ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek. Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem  alázattal  különbnek tartsátok egymást magatoknál, és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.”(Fil.2,1-4)

Kedves Testvéreim!
Imahetünk második napján az öröm hirdetését ünnepeljük. A keresztyének csodálatos ajándékot kaptak Istentől, az evangéliumot, azaz az örömhírt. Ennek az ajándéknak a csodája felmérhetetlen, ugyanakkor a velejáró szolgálat gyönyörűséges teher. A mai napon érdemes megvizsgálnunk Isten előtti őszinteséggel, mennyire maradt meg értékként a gyönyörűséges teherként hordozott és hirdetett evangélium, vagy ha értékvesztésnek vagyunk tanúi, akkor mennyire szándékozunk ezen változtatni a magunk lehetőségei szerint.

A filippi gyülekezet külső szorongattatás idején nehezen érzékeli, hogy gyengülő ellenállása a belső feszültség erősödésével arányos. A mai keresztyén világ halálfélelemmel küzd. Aggódik önmagáért. Itélet alatt lévő kisebbségnek tekinti önmagát. Az önfeladás rémképei között úgy látja helyzetét, mint elhagyott csatateret, áldozatokkal teli vérmezőt, ahol a győztesek diadalmenettel, csúfolódó káromlással foglalják el az utolsó állásokat, rombolják le a templomokat és mindent, ami útjukban van. A tegnapok hírei, a holnapok prognózisa egyelőre elkeserítően kétségbeejtő. Ártatlanok halnak meg akár ünneplő sokadalomban, ösztönlények mocskos kezet emelnek lehet vigyázatlan emberekre, agresszorok tapossák le a gyümölcsös kerteket, de törnek-zúznak bármit, ami számukra más, mint a sajátjuk.

A jajveszékelő keresztyén Európa ellenállása megbénult, pedig a külső erők nem emberfelettiek. Csak annyi kellene, hogy Filippiben akkor, Európában most összeszedné magát a közösség. Legyen az EU, vagy Ökumene, lehet az volt szocialista, avagy régen kapitalista ország. Ugyanígy történelmi felekezetek és újabbak, akármilyen nyelven szóljanak, de szóljanak és szolgáljanak az evangélium parancsa szerint.
A mai napon ünnepelt evangélumról tudnunk kell, hogy megoldást kínál, de azt is, hogy ennek nekünk kell hangot adnunk, és ha kell, telekiáltanunk a világot, hogy Isten nem hagyta el az övéit, és nem engedi az imádkozó híveit pogányok martalékául. Nekünk Isten megoldását ismernünk kell, és a végrehajtását követelnünk azoktól, akik erre hatalmat kaptak. Királyok, kancellárok, elnökök, császárok valamennyien megítéltetnek, ha elmulasztják a vezetésre, a gyógyításra, a gyámolításra kapott kegyelmi ajándékok hasznosítását.
Pál apostol küzdelemről szól. Győzelemre tanít, amelynek célja az üdvösség. Filippiben számba kell venni Krisztus gyülekezetet megerősítő pilléreit. Közel kétezer éve a feladat változatlan.

1, Ha van vigasztalás Krisztusban, azaz ha a Vigasztalót -a paraklétoszt- szava szerint követi a gyülekezet, ha a közösség Isten tanácsára nem a halálfélelem szakadékába szédül, hanem Isten Lelkét követi és mindenben Vele van.

2, Ha van szeretetből való figyelmeztetés, azaz lelkigondozói bátorítás, mely a szeretetből táplálkozó intés és visszasegítés a küzdő testvérek közösségébe. Ezáltal éled és magára talál az egyén, és az egymásra találásban erősödik Krisztus földi teste.

3, Ha van közösség a Lélekben, azaz Isten és ember együttlétének látható és láthatatlan szoros összefonódása. A test tagjainak hiánytalan és harmónikus összekapcsolódása a Szentlélekkel az igazi egészség.

4, Ha van irgalom és könyörület, azaz a sebeitől és betegségeitől megszabadult egészséges ember és a testvérek egészséges sokasága példaadó életre lesznek képesek. Ilyenkor megtisztulnak a közhellyé alacsonyított fogalmak, a tettek leleplezik az álcázott semmittevést, az imádság megtelik tartalommal.

Az erős gyülekezet pillérein az apostol öröme kiteljesedőben van. Az igehirdető Pál közölte Isten megoldásra vezető ismérveit. A helyes ösvényt követni szándékozóknak nincs más feladatuk, mint hidat építeni, és ezen a hídon közlekedni és közeledni. Nincs más, mint hitvallással és tudatos hittel az üdvösség irányába küzdeni, de a mindennapok győzelmére is igényt tartani.
A tudatosan és hitelesen törekvőek naponta ellenőrizhetik, és ellenőrizniük is kell a küzdelem módjának minőségét. A hozzánk is szóló levél három ellenőrző pontot emel ki örökérvénnyel.

1, Ugyanazt akarjátok, hogy a cél, a céltudat és a célra törekvés egysége a közösség egységét hozza létre, majd tartsa haladó és emelkedő pályán. Ökumenikus mozgalmunknak egyik legnagyobb kérdése, hogy a nyílvánvaló akarat mennyire von egységbe bennünket, és mennyire eredményes, vagy eredménytelen.

2, Ugyanaz a szeretet, hogy semmilyen érzelmi tévelygés ne cserélhesse fel a Krisztus szeretetét. Az Ő felénk hozott szeretetében nincs semmilyen válogatás, sem személyi, sem nemzeti. Mennyire mérlegre állítja ez a mi szeretetünket, amikor személyválogatásban, vagy népek közötti különbségtételben éljük meg a magunk szeretetnek nevezett érzelmét.

3, Ugyanarra törekedjetek, hogy rokonlelkek maradhassatok. Ahol rokonságban vannak a személyek és a célok megvalósul a lelki rokonság. Kedves más felekezetű és más nyelven beszélő testvérek, itt az ideje, hogy ne csak a szánkkal beszéljünk a keresztyének családjában lévő rokonságról, hanem éljük is meg ezt a rokonságot. A barátainkat megválogathatjuk, de a rokonokat nem, mert azokat Isten rendeli mellénk.

Minden igehírdetésnek a legérzékenyebb kérdése az, ami a hallgatóságban is feltevődik, hogyan cselekedjünk az Isten igéjének megfelelően. Pál válaszából egy nehezebben elfogadható tanácsot emelek ki: “alázattal különbnek tarsátok egymást magatoknál!” Nem értjük, vagy csak nehezen ezt a világot sarkából jó irányba kifordító gondolatot, mert bennünk az alá-fölé rendelés és rendelődés átka köt meg, vagy  a megaláztatás annyi keserű tapasztalata. Próbáljuk értelmezni az egymás értékelésének és a mások által értekelt saját életünk mennyei titkát. A másik ember, aki az én szememben te vagy, és a te szemedben én, mindig Isten teremtménye. Az egészséges lélek mindig feltekint a Teremtőre és teremtményére. Különb a másik, mert hasonló hozzám és mégis más, de mind a ketten a felettünk még magasabban lévőnek a tulajdonai vagyunk. A másik bűne, vagy az én bűnöm, nem semmisíthet meg, legfennebb tisztulásra indíthat. A másik érdeme, vagy az én érdemem nem okozhat kiváltságot, legfennebb elismerést. Egymásban Isten arcát láthatjuk, és ami azon túl van az az emberi, ami lehet jó is, vagy rossz, de mindig megtérésre indító.

Egyik tragikus sorsú költőnk ezt a gondolatot így közvetítette a hitetlenek felé is:
“Hiába fürösztöd önmagadban,
Csak másban moshatod meg arcodat.” (József Attila: Nem én kiáltok)
Folytathatjuk: Csak a másik emberben ismerjük meg közvetlenül és teljesebben az élet megannyi kérdését, csak a másikban érzékeljük rajtunk kívüli skálán a Teremtőt, csak a másik által javulhatunk, a másikban javíthatunk. Végül, a másik emberen túl találjuk, aki arcunkat mindenkor fürösztötte irgalmas szeretetével, amikor mi azt megmosni is képtelenek voltunk.

Nagyvárad, 2016 január 14.                                                     Csűry István