Hírek
VÁLASZ
A KRE sajtóosztálya

Tisztelettel

a Német Protestáns Egyházhoz tartozó,

húsz tartományi egyház püspöki karának

Tisztelt Szolgatársak!

Érdeklődéssel olvastuk Menekültek jelenlegi helyzetéről kiadott, 2015. szeptember 10-i közleményüket, melynek magyar fordítása október végén jutott el hozzánk. Engedjék meg, hogy kelet-európai református egyházrészünk nevében, közös elhivatottságunkra más szemszögből tekintve kiegészítsük az abban foglaltakat.

Aggodalomra ad okot, hogy európai egyházainknak egyáltalán nincs beleszólása a globális és/vagy kontinentális politikai folyamatokba, sőt látszólag meg sem értjük azokat.

Aggodalomra ad okot, hogy európai egyházaink tehetetlenül szemlélik, hogy napjainkban a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon, a totalitárius rezsimek és a szélsőséges vallási ideológiák képviselői világszerte tűzzel-vassal irtják az evangélium tanításait, és Krisztus követőit.

Aggodalomra ad okot a kiújuló HIDEGHÁBORÚS VÁLSÁG a keleti és nyugati nagyhatalmak között.

Aggodalomra ad okot, hogy egyházaink az európai társadalmak mindennapjaira sem tudnak már kellő hatással lenni.

Aggodalomra ad okot, hogy egyházaink kényszeredetten igazodnak az éppen aktuális világi trendekhez, legtöbbször feltétel nélkül kapitulálnak a politikailag ellenőrzött média erény-diktatúrája, vélemény-terrorja és kirekesztő arroganciája előtt.

Aggodalomra ad okot, hogy Európa jó ideje LELKI VÁLSÁGGAL küzd, a reánk kényszerített sajátos keleti és nyugati lelki torzulások mentén: a keleti materialista ateizmus öröksége és a nyugati fogyasztói társadalmak szekularizációja a végletekig polarizálták és végzetesen legyengítették az öt évtizedig szétfejlődő közösségeinket.

Aggodalomra ad okot, hogy a nagyhatalmi paktumok értelmében bennünket tízmillió-szám fogva tartó vasfüggöny lebontása után – közös történelmünk és azonos kulturális örökségünk ellenére – nem sikerült elérni Európa keleti és nyugati társadalmainak integrációját az elmúlt 25 esztendőben.

Aggodalomra ad okot emellett, hogy az elmúlt évtizedekben a bevándorlók sokmilliós lélekszámú párhuzamos társadalmakat hoztak létre a nyugat-európai városokban.

Aggodalomra ad okot, hogy a több száz éve velünk élő, mintegy tízmilliós európai cigányságot sem sikerült integrálni. (Az, hogy egy ideje „romának” nevezzük őket, még nem jelenti azt, hogy a cigányság beilleszkedett volna az európai népek közösségébe.)

Aggodalomra ad okot, hogy a legújabb kori GAZDASÁGI VÁLSÁG gyakorlatilag agyonsújtotta az amúgy is kivéreztetett kelet-európai társadalmakat. Kelet-európai családok százezrei váltak nincstelenné azért, mert „méltó élettel” kecsegtették őket, és svájci frank hitelt vettek fel, de a valuta árfolyama egyik napról a másikra megduplázódott.

Mi magunk a Nyugat-Európát megcélzó gazdasági migráció másik végén vagyunk: tetterős és fiatal munkásembereink és értelmiségijeink rendre elhagyják közösségeinket. Ebben a kontextusban jegyezzük meg, hogy a hagyományosan soknemzetiségű és sokvallású Erdélynek fájdalmas csapást jelentett az évszázadok óta velünk élő szász és a sváb közösség százezreinek németországi „hazatelepítése”.

Kontinensünk jelenleg úgy tesz, mintha idén nyáron szembesült volna a legújabb krízishelyzettel, azaz a MIGRÁCIÓS VÁLSÁGGAL, holott Románia és Bulgária tulajdonképpen azért nem csatlakozhatott évek óta a Schengeni Övezethez, hogy a Görögországban és Törökországban lévő menekültek milliói ideig-óráig visszatarthatók legyenek. (A mindennapjainkat megkeserítő, általános korrupció jelensége elfogadható magyarázatnak tűnhetett arra nézve, hogy hazánk nem válhatott a Schengeni Övezet részesévé, csakhogy az Európai Unióhoz való csatlakozáskor az európai intézmények nem vették figyelembe ezzel kapcsolatos, több alkalommal megfogalmazott sérelmeinket és aggályainkat.)

Ha a nyugat-európai közvélemény nem emelt szót az ellen, hogy EU-tagországunk – Románia – nem válhat a Schengen Övezet részévé, akkor reánk nézve sértő lehet az a követelés, hogy közel-keleti százezrek viszont bármiféle személyazonossági okirat nélkül léphessenek be államközösségünk – előlünk védendő – területére. Nonszensz az, hogy bármelyik európai repülőterünkön biztonsági kockázatot jelent egy fél liter ásványvíz, vagy 100 milliliternél több fogkrém, ugyanakkor ellenőrizetlenül kellene azonosítatlan identitású embertömegeket beengedni az európai zöldhatáron. És akkor még nem beszéltünk a közvetlen egészségügyi kockázatokról, vagy a terrorkockázat növekedéséről.

Nyugat-Európa társadalmai ráadásul a kifosztott gyarmat-országok, Németország pedig a II. világháború pusztítása miatt van huzamosabb ideje LELKIISMERETI VÁLSÁGBAN, mellyel gyakran az önfeladás ismert mechanizmusai révén néz szembe. Az is tény, hogy protestáns egyházi közösségünknek a multikulturalizmus és/vagy az ökumenizmus terén legfőképp önfeladás révén sikerült eredményeket elérnie.

A sarokszámok és statisztikák ismeretében kizárható, hogy spontán migrációs jelenségről volna szó. Hatalmas, már-már katonai léptékű logisztikai teljesítmény százezreket Európa határaira hozni. Aggodalomra ad okot, hogy az illetékes európai hatóságoknak beazonosítani sem sikerült, nemhogy felszámolni az „embertelen csempészbandákat” és „szervezett maffiákat”. A legális határátkelőhelyeket elkerülő, a zöld határon tolongó illegális migránsok azonnal gyanakvást keltenek régiónk keresztényeiben – „Bizony, bizony, mondom néktek: aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másfelől hatol be, az tolvaj és rabló” (János 10: 1).

Az elektronikus média tudósításai ráadásul torztükröt tartanak a nyugati polgárok elé: ha egybevetjük a nyugati tudósításokat azzal, amit Görögországban, Szerbiában, Magyarországon vagy Horvátországban látunk, olyan, mintha teljesen más helyszínekről származnának, úgyhogy joggal merül fel a manipulációs szándékú propaganda lehetősége. (Mi, itt kelet-Európában sajnos sok ilyet láttunk már.)

A statisztikák értelmében ráadásul különbséget kell tennünk „éhező háborús menekültek” és „gazdasági migránsok” között, főként, hogy az embertömeg negyede sem szíriai illetőségű. Kijelenthetjük, hogy Románia biztonságos ország, a háború pusztításai elől menekülőket a nemzetközi jog értelmében hajlandó is országunk befogadni. Hazánkat mégis nagy ívben elkerülik a migránsok, nemhogy letelepedni akarnának vidékünkön, merthogy nálunk keményen meg kell dolgozni a németországi segélyek töredékért. Ebben az értelemben viszont szerintünk nem elsősorban keresztény etikai felelősség kérdése a migránstömegek befogadása, hanem hatalmas horderejű – történelmi és egyháztörténeti jelentőségű – szociális és kulturális ügy, és ebben térségünk kiemelkedő református politikusával, Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel értünk egyet.

Levelünkkel nem kívántunk akadékoskodók vagy sértők lenni, sőt éppen ellenkezőleg. Közleményük rendjén a konstruktív párbeszéd reményében nyíltan meg kívántuk osztani Önökkel kapcsolatos gondolatainkat.

Szeretettel és tisztelettel küldjük üdvözletünket, a békesség kötelékében:

2015. november 3.

Csűry István

püspök

Antal János

előadótanácsos

Húsvéti üdvözlet :: Easter Greetings :: Paște fericit
Húsvéti körlevél
Pályázat - Bogdánd
Segítségnyújtás a földrengés áldozatainak
Anunț achiziție directă - PNRR 45 (Apel1)
Comunicat de presă - Lansare proiect - PNRR 45 (Apel1)
Dicsérd, Sion, Megváltódat!
ANUNȚ ACHIZIȚIE DIRECTĂ - PNRR 45 (Apel1)
Segítségnyújtás a törökországi földrengés áldozatainak
Ahol remény van, ott csodák születnek
Megújult a hegyközcsatári református templom
Beiktatták a Kárpátaljai Református Egyház újraválasztott püspökét
Imahét a Krisztus-hívők egységéért
PÁLYÁZAT – TÓTI
Féltő szeretete vitte véghez
Beiktatták Bogdán Szabolcs János püspököt
Megjelent a 2023-as Református Kalendárium
Közlemény
Pályázat - Nagykágya
Az egyházkerületi választások eredménye
Megjelent a 2023-as református falinaptár
Emmaus kurzus - letölthető anyag (pdf)
Bemutatkoznak az egyházkerületi jelöltek
Pályázat – Érszentkirály
Egyházkerületi jelölések 2022, a beérkezett nyilatkozatok tükrében
Sajtóközlemény (RO)
Egyházkerületi jelölések 2022
GYÁSZJELENTÉS
XVI. Kántorképző Tanfolyam
VÁLASZTÁSOK
Pünkösdi pásztorlevél 2022 (HU-RO-EN)
Pályázati felhívás – Borossebes
NÉPSZÁMLÁLÁS - segítség a nagyváradiaknak
Májusi körlevél a KRE Nőszövetségeinek
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Húsvéti pásztorlevél 2022 (Magyar – Román – Angol)
Húsvéti körlevél
Meghívó a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Lelkészhetére
Zilahi Református Kollégium
Bölcsődét avattak Szalárdon, óvodát adtak át Mezőtelkiben
A Diakónia Keresztyén Alapítvány Nagyváradi Fiókja
A kommunizmus áldozatainak emléknapja
Közéleti találkozó
Karácsonyi pásztorlevél (magyar-román-angol)
Pályázati felhívás - Magyarberkesz
Pályázat - kórházlelkész
Megvásárolható a 2022-es Református Kalendárium
Már kapható a 2022-es falinaptár
Élőben követhettük az ünnepi istentiszteletet
Könyvbemutatóval kezdődött egyházkerületünk centenáriumi ünnepe
Kisgyermekgondozó tanfolyam indul Nagyváradon
Elhunyt dr. Molnár János professzor
NYILATKOZAT
Pályázati felhívás - iskolalelkészi állás
A 2021 őszi presbiterválasztások ütemtervezete
XV. Kántorképző Tanfolyam
TRIANON, A MÁSODIK MOHÁCS
Ünnepi istentisztelet és könyvbemutató Nagyvárad-Olasziban
Pályázati felhívás
PÜNKÖSDI PÁSZTORLEVÉL
A Harangszó májusi dupla számából (9-10)
A Harangszó húsvéti számából (7-8)
Húsvéti pásztorlevél 2021 (Magyar – Román – Angol)
Harangszó – márciusi dupla szám
Lelkésztovábbképzés 2021
Közlemény
Közlemény
Pályázati felhívás
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Meggyógyítom
Karácsonyi pásztorlevél
Az európai református egyházak új honlapja
Válaszd az életet...(5Móz.30,19)
Állhatatosan (adventi pásztorüzenet)
Pályázati felhívás - Mocsolya
Pályázati felhívás
Reformáció időszerűsítve
Hamarosan megvásárolható a 2021-es kalendárium
Hegyközcsatári templomfelújítás
Segítségnyújtás Farkas Klaudiának
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Református falinaptár
Református magyar óvoda épült Köröstárkányban
Felavatták a sportpályát a Lorántffyban
Felszentelték megyénk legrégebbi ékességét
Választási körlevél
Kórházlelkészi állás
Gyermekbibliahét
Körlevél a konfirmáció tárgyában
A történelem Ura adjon bölcsességet
Pünkösdi körlevél
A nemzeti összetartozás jegyében harangoznak a református templomok
KÖRLEVÉL
Lélek lebegett mindenek felett
HARANGSZÓ – májusi dupla szám (9-10)
Szóljanak a harangok!
Hitélet Erdélyben a koronavírus-járvány idején
Békesség zárt ajtók mögött is
Tájékoztatás a konfirmációról
Életen túl, halálon innen
Közösség Lélekben
Telefonos lelkisegély-szolgálat
HARANGSZÓ - áprilisi dupla szám (7-8)
Szeretett Szolgatársaim!
Rendkívüli intézkedések - az istentiszteleti alkalmak szüneteltetése
Online református istentiszteletek - frissítve
Körlevél a koronavírus tárgyában
Ökumenikus világimanap
Vigyük Isten elé hálaadásunkat!
Lelkésztovábbképzés - programfüzet
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - Völcsök
A Harangszó januári számából
Egyházkerületi Közgyűlés
Ökumenikus imahét 2020
Karácsonyi körlevél
Nyilatkozat
KARÁCSONYI PÁSZTORLEVÉL
A keresztényüldözésről szóló második nemzetközi konferencia
Közös felelősségvállalás
Megjelent a 2020-as Református Kalendárium
KÖZLEMÉNY - Zilahi Református Wesselényi Kollégium
Gyászjelentés - Vicsai Ferenc
Lelkészértekezlet Királyhágómelléken
Idén is házhoz megy az egyetem
Moderátori látogatás Királyhágómelléken
M E G H Í V Ó
Nagyváradon a Bibliabusz
Meghívó a Nőszövetség XX. Konferenciájára
Sajtótájékoztató a bölcsődei beiratkozásról
Beiratkozás a Református Csillagocska Bölcsődébe
XIV. Kántorképző Tanfolyam
KÖRLEVÉL
Szentlélektől indíttatva
FELHÍVÁS
A Kölcsey-emlékház átadó ünnepsége – meghívó és program
Gyermekbibliahét bemutatónapok 2019
Húsvéti körlevél
JÉZUS NEVÉN SZÓLÍTOTTA - Húsvéti pásztorlevél
Adomány a közel-keleti keresztyének számára
Szakképzés a Lorántffyban
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Kiállítás a nagyváradi Lorántffy Központban
Megjelent a 2019-es Lelkésztovábbképző füzet
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Imahét 2019
Ingyenes szűrővizsgálat
KARÁCSONYI PÁSZTORLEVÉL 2018
Karácsonyi körlevél
Megvásárolható a 2019-es falinaptár
„Mind jöjjetek, örvendjetek!”
FELHÍVÁS lelkésztovábbképzés szervezésére
Megvásárolható a 2019-es Református Kalendárium
Körlevél a 2018. október 6-7-i népszavazás tárgyában
A 2018 őszi presbiterválasztások ütemterve
Pályázati felhívás
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Pályázat – Belényessonkolyos –Jánosfalva
Pályázati felhívás – Érendréd
Pályázati felhívás – Szilágyszér
XIII. Kántorképző Tanfolyam
KÖRLEVÉL – Gyűjtés az iraki keresztyének megsegítésére
Pályázati felhívás kántori állás betöltésére
Egységbe fűzi a megosztott népet
PÜNKÖSDI PÁSZTORLEVÉL
Pályázati felhívás
Könyvek a bihari reformáció történetéből
ÖNKÉNTES TOBORZÁS
Köszönet – Minority SafePack
Budapesten találkoznak Európa reformátusai
Húsvéti pásztorlevél
Húsvéti körlevél
Egyházkerületünk kiadásában megjelent könyvek
MEGHÍVÓ – Válts irányt! IKE Fesztivál
Gondolatok a vallási toleranciáról
Lelkésztovábbképző programfüzet 2018
Gyászjelentés
A vallásszabadság 450 éves évfordulóját ünneplik Erdélyben
Gyászjelentés
Elhunyt Tőkéczki László
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – Albis
Karácsonyi körlevél
RÉSZVÉTNYILVÁNÍTÁS
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Karácsonyi pásztorlevél
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
„ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK”
Egyházkerületi Kórustalálkozó
Református naptárak 2018-ra
MEGHÍVÓ
FELHÍVÁS
A Békés-Bánáti Egyházmegye utód-egyházmegyéinek V. Találkozója
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
F E L H Í V Á S
Ünnepség a Papp László Budapest Sportarénában
Fejlődik a missziói gyülekezet
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Hívő, református asszonyok együttimádkozása Nagyváradon
Közös nyilatkozat
Ajándék padok a Lorántffy Református Gimnáziumnak
Koreai presbiteriánusok Nagyváradon
XII. Kántorképző Tanfolyam
A nyári gyermekmissziós program bemutatója
Isten nevét zengték
Re:formálj! – Elindult a regisztráció a Csillagpontra
Svájci látogatók egyházkerületünknél
Pünkösdi körlevél
Őrizték az ősi várat
A Csokonai Színház két előadását tekinthetjük meg a hétvégén
Megrendelhető pólók, kulcstartók, kitűzők, golyóstollak
Egyházzenei konferencia
A Reformáció 500. évében megjelent egyházkerületi kiadványok
Budapesten tanácskoztak az egyházvezetők
Az Esperesek Kollégiumának ülése
MEGJELENT – Zsigmond József: Gyertyaláng
Húsvéti körlevél
Húsvéti pásztorlevél 2017
Őrizd a várat! – MEGHÍVÓ
A jubileumi év zenei programjai
Konfirmációi emléklapok
A Haranszó márciusi 2. számának tartalmából (6/2017)
Református zarándoklat szervezése
Az én reformációm – alázattal szolgálni
Közösen imádkoztak a Fülöp-szigeti nőkért
A Harangszó márciusi első számából (5)
Egységünnep lesz Nagyváradon
Megrendelhető egyházkerületi térképek
Mályiban tanácskoztak a református egyházvezetők
A Harangszó második februári számából (4/2017)
Megrendelhető banner és emléktábla – 500 ÉVES A REFORMÁCIÓ
500 ÉVES A REFORMÁCIÓ -megrendelhető zászlók
A Harangszó februári első számából (2017/3)
Felhívás - Pataki Boróka megsegítésére
A reformációi emlékév református megnyitója
Teljesen felújíthatják az ákosi műemlék templomot
A Magyar Kultúra Napján Budapest Szatmárra figyelt
Lelkésztovábbképzés 2017
A Harangszó második januári számából (2/2017)
Pályázat
A Nőszövetség elnökségi találkozója Biharfélegyházán
Imaheti füzet 2017
A Harangszó januári első számából (1/2017)
Mennyei látás karácsonykor
A Harangszó karácsonyi számából (23-24)
Karácsonyi körlevél
Körlevél
A Harangszó novemberi második számából (22)
Debrecenben tanácskozott a Generális Konvent elnöksége
PÁLYÁZAT
Könyvajánló – Magyar Református Korálkönyv
A Harangszó novemberi első számából (21)
Állandó kiállítás a váradi várban
Gyászjelentés
Meghívó az érendrédi gyülekezeti ház felavatására
Meghívó egyháztörténeti kiállításra
Meghívó – tanácskozás és megemlékezés 1956-ra
Az egyházkerületi választások eredménye
Ft. Csűry István a KRE régi-új püspöke
Álláshirdetés
Kisrégiós Hegyközi Presbitertalálkozó-képzés
Kövér László házelnök és Szász Jenő NSKI elnök látogatása
Megrendelhető a 2017-es Református Kalendárium
Meghívó egyházzenei konferenciára
Megrendelhető a 2017-es falinaptár
A Harangszó októberi első számából (19).
Kárpát-medencei Ifjúsági Imaéjjel 2016
Békés-Bánáti találkozó Aradon
Végleges jelöltlista az egyházkerületi választásokra
Gyülekezetépítésről, gyülekezetszervezésről tanulhattak a lelkészek
Kratochvil Károly halálának 70. évfordulója
A Harangszó második szeptemberi számából (18.)
Élő közvetítés a Lorántffyból
Nyilas Misi ösztöndíj program
A Harangszó szeptemberi első számából
Őszi pótfelvételi
Budapesti támogatás Csűry István püspöknek
Elindult a Magyar Református Egyház jubileumi honlapja
Egyházkerületi jelölések – összesítés
Nőszövetségi találkozó Köröskisjenőn
A Generális Konvent zárónyilatkozata
Generális Konvent
A Harangszó 12. számából
Debreceni nőszövetségi konferencián
Diplomaosztás a teológián
Segítséget kér a kutyfalvi református gyülekezet
VÁLASZTÁSI ÜTEMTERV A 2016. ÉVI TISZTÚJÍTÁSOKRA
Egyházmegyei kórustalálkozó Nagyvárad-Újvároson
Varga Attila az alkotmánybíróság új magyar tagja
GYÁSZHÍR
GYERMEKBIBLIAHÉT 2016 - Nagyváradi bemutatónap
A Presbiteri Szövetség konferenciája
XI. Kántorképző Tanfolyam
Meghívó
Pótfelvételi, doktorandusz-képzés a Selye János Egyetemen
KÖRLEVÉL
Pünkösdi körlevél
Rekordszámú jelentkező az idei Szeretethídon
Bocskai-konferencia Élesden
A „szabadító" Michiel de Ruyter emlékezete
PÜNKÖSDI PÁSZTORLEVÉL
Gyermek-Bibliahét 2016
Nagyváradon ülésezett a Generális Konvent Elnöksége
A protestáns egyházak aktuális kihívásairól
A jövő lelkipásztorai
Előzetes a Harangszó májusi első számából (9)
Generális Konvent elnökségi ülése
Elfogadta a Sapientia Alapítvány a PKE válságkezelő tervét
Meghívó – Diakóniai Központ felavatása Szamos-negyeden
A Harangszó 8. számából
Meghívó
Felavattuk egyházkerületünk székházát
Megújult egyházkerületünk honlapja!
Elkezdődött a Festum Varadinum
A Harangszó áprilisi első számából (7.)
Győri László kiállítása az Egyházkerületi Székházban
Meghívó az Egyházkerületi Székház szentelésére
Húsvéti pásztorlevél
A Harangszó húsvéti számából (6.)
Talpra, magyar!
A Harangszó márciusi első számából (5)
Harangszó író-olvasó találkozó Lugoson
Pályázati felhívás
Felhívás nemzeti közadakozásra
Gyűjtés a kárpátaljai nyugdíjas lelkipásztoroknak
Szeretethíd: elkezdődött a regisztráció
Megjelent a Velünk az Isten ötödik kötete
Elhunyt Dr. Eszenyeiné Dr. Széles Mária
V. Kopácsi István Egyháztörténeti Vetélkedő és Ifjúsági Találkozó
Csűry Bálint nyelvészre emlékeznek szülőfalujában
Egyháztörténeti konferencia
Álláshirdetés
Lelkésztovábbképzés 2016
Letették a Kölcsey Emlékház alapkövét Sződemeteren
Meghívó alapkőletételre
Elhunyt Tőkés István
Nyitott nap a Selye János Egyetemen
Csűry István püspök imaheti gondolatai
Előzetes a Harangszó januári második számából
Megragadta az Újszövetség közvetlensége
Partiumi Közlöny 2016/1
A Harangszó januári első számából (1.)
Aki látja a láthatatlant
Vajdaságban a migránsok után
Iratterjesztésünkben kapható
Előzetes a Harangszó karácsonyi számából (24)
Karácsonyi pásztorlevél
Körlevél
A Harangszó decemberi első számából (23)
Imahét a Krisztus-hívők egységéért 2016
Egyházkerületi közgyűlés a Nagyvárad-újvárosi templomban
Nőszövetségi vezetők konferenciája
Pályázat diákok számára
Nyilatkozat az európai migrációs válságról
Ifjúsági, katekétikai és missziói előadók tanácskoznak Nagyváradon
Rövidesen hozzáfognak a sződemeteri központ felépítéséhez
Előzetes a Harangszó második novemberi számából (22)
Kárpát-medencei körkép
Balatonfüreden találkozik a Generális Konvent Elnöksége
Megemlékezés a honvédekről
Pályázati felhívás
Köszönet a Gyermek-bibliahét szerzőinek
VÁLASZ
Luther Márton 95 tétele
FELHÍVÁS lelkésztovábbképzés szervezésére
Előzetes a Harangszó novemberi első számából
Készül a 2016-os Református Kalendárium
„Megmaradásunk erős bástyái a református gyülekezetek”
Az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatát sürgeti az USA
A siteri templom restaurálás utáni átadása
120 éves a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet
Pályázati felhívás
Tanácskozni hívják a partiumi elöljárókat
Letölthető munkafüzet
Október 6-a aktuális üzenete
Kórustáborban készült a PTI vegyeskara a 25 éves jubileumi hangversenyére
Meghívó kántorkonferenciára
Kárpát-medencei imanap
KÖZLEMÉNY
Ingatag talajon ingatlanaink sorsa
Kanadai küldöttség egyházkerületünknél
Találkozó Békésen
Sürgetik a restitúciót az erdélyi magyar püspökök
Elkészült a 2016-os Református Falinaptár
KÖRLEVÉL
„Az emberekben nagyfokú a félelem”
Beharangozó – a Harangszó októberi második számából (20.)
A Harangszó októberi első számából (19)
Kárpát-medencei lelkész-futballbajnokság
Jó ütemben épül a KREK új székháza
Választási szabályzat
Egyházkerületi lelkészértekezlet
A Harangszó szeptemberi 2. számából
Hazatérés Napja lesz Hiripen
Bölcsesség és harmónia – Hálaadás Egriben
A Harangszó szeptemberi első számából
Pályázati felhívás
Megjelent a Reformáció Emlékbizottság fotópályázata
Új tantervek III.-IV. osztályban
KRISZ SPORTNAP
Interjú egyházkerületünk új főjegyzőjével
A Harangszó augusztusi számából
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – Érköbölkút
Lelkésztovábbképző 2015. szeptember 16-18.
Látogatók Nagyváradon
Választási ütemterv
Akiket nem lehet elkedvetleníteni
A Kárpát-medencei Református Középiskolák XX. Találkozója
Főjegyzőt választott a Közgyűlés
Nőszövetségi konferencia
Határontúli intézmények pályázhatnak az Oktatási Alaphoz
„Mindenki összefogott értünk”
A HEKS elnöke Csűry István püspöknél
Felvételi teológiai alapképzésre a 2015-2016. akadémiai évre
Életterem, hol Istennel élet terem
Bemutatkoznak az egyházkerületi főjegyzőjelöltek – 2. rész
Ez a kórház nemzetstratégiai érdek
Pályázati felhívás
Bemutatkoznak az egyházkerületi főjegyzőjelöltek
Nagyváradon épülhet az erdélyi „magyar” kórház
Gyermek-bibliahét bemutatók
Az egyházkerületi főjegyző-jelölés összesítése
Szervezetten és szabadon – Katekétikai és ifjúsági előadók tanácskozása
Pótfelvételi és doktorandusz-képzés a Selye János Egyetemen
Kitüntették a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dékánját
Testvéregyházunk közgyűlésén vett részt Csűry István püspök
Crescendo Nyári Akadémia
Pünkösdi pásztorlevél - 2015
Egyházkerületi levéltári kiállítás
X. Kántorképző Tanfolyam
Völcsök története
Hamarosan megjelenik – Isten szava hozzánk
Ügyek mentén – Beszélgetés Csűry István püspökkel
Felszenteltetett a Kálvin János Gyülekezeti Ház Szatmárnémetiben
Meghívó a Doktorok Kollégiumára
Az épülő székházban kezdte meg ülését a KRE Igazgatótanácsa
Református Zenei Kalendárium 2015
Villámhárítók, villanyvezetés
Középkori templomok útja
Húsvéti körlevél
Imádság a háborús területek békéjéért
Királyhágómelléki Református Egyházkerület Nőszövetsége Vezetőségének tavaszi találkozója
Húsvéti pásztorlevél
Önkéntes nap az élesdi Kajántó Mária gyermek- és ifjúsági otthonban (képriport)
Fontos lépés az autonómia megvalósulásához
JÓTÉKONYSÁGI KONCERT ÉS BÁL
FELHÍVÁS
Felhívás Láncosból
Jövőképünk egyházunkról
Bogárdi Szabó István lett a Magyarországi Református Egyház Zsinatának új lelkészi elnöke
Diakónia Keresztyén Alapítvány – Nagyváradi Fiókszervezet
Észak-Írországban tanácskoztak az európai reformátusok
Lámpás Alapítvány
Körlevél a vallásoktatás tárgyában
Izraeli kirándulás – Lehet csatlakozni!
Pályázati felhívás – Köröstárkány
FELHÍVÁS – MAGYARKÉC
Zsuzsanna Bál – jótékonysági rendezvény
Gustav Adolf Werk – pályázati űrlap
Lelkipásztor továbbképzés 2015
Tájékoztató a Királyhágómelléki Református Nőszövetség Vezetőségének
Köszönet az adományozóknak!
Fotóriport az épülő Egyházkerületi Székházról
Velünk az Isten! IV. kötet
Krisztus az élő víz! – Imaheti gondolatok
A Mindenható árnyékában – kisfilm a cigánymisszióról
Imahét 2015
Pályázat a lecsméri lelkészi állásra
Pályázati felhívás - Protestáns Teológiai Intézet
Pályázati felhívás - Romániai Református Pedagógiai Intézet
Segítsetek megmenteni templomunkat! - Kisperegi Református Gyülekezet
Megjelent Csűry István: Célra igazító jegyzetek - II. kiadás
Közlemény - a Kárpátaljai Református Egyházkerület mellett
Húsvéti pásztorlevél
IMAHÉT 2014 - Programfüzet
Hirdetmény a magyarországi választásról - hogyan regisztráljunk és szavazzunk?
Egyházkerületünk 2013-as évi zenei rendezvényei
A Heidelbergi Káté szerepe a 21. század igehirdetésében
Megjelent a 2014-es Református Kalendárium
Megjelent a 2014-es falinaptár
Pályázat középiskolai tanulóknak
Karácsonyi pásztorlevél
Segélynyújtás az élesdi Kajántó Mária Gyermek és Ifjúsági Otthon részére
Országos Lelkészértekezlet - Meghívó
Húsvéti pásztorlevél
Pályázat kántori állás betöltésére
Összefognak a történelmi egyházak
Köszöntő az Erdélyi Ref. Egyházkerület tisztségviselőnek beiktatásakor
Tanácskozás a KRE, a Partium önkormányzati elöljárói és parlamenti képviselői között
Amerikai vendégek egyházkerületünkben
Pályázati lehetőség az Államtitkárságon
Zsuzsanna Bál - Egyházkerületünk jótékonysági rendezvénye
VELÜNK AZ ISTEN! - Áhítatok a Szatmári Egyházmegye lelkipásztoraitól
MEGJELENT - Molnár József Károly: Felsőmisztótfalu
Megjelent a 2013-as kalendárium és falinaptár
KÖZLEMÉNY a képviseletünk szükségességéről
A Generális Konvent zárónyilatkozata
A Mikó Kollégium visszaállamosítása előtt - Csűry István püspök beszéde Sepsiszentgyörgyön
Választási ütemterv - egyházközségi választások 2012
Tiltakozás a Mikó Kollégium visszaállamosítása ellen
Pásztori üzenet a Kárpát-medencei Református Nőszövetségekhez
Diakóniai találkozó
Egyházkerületi Presbiteri Konferencia
Adománygyűjtés Angyal Olívia megsegítésére
Lelkipásztori állás Rongy-ban (Belgium)
Köszöntő levél az Erdélyi Magyar Néppárt programalkotó fórumához
Látogatás a Németországi Református Egyháznál
Lámpás Alapítvány: A tájékoztatás védelemnyújtás
Köszöntő levél Áder Jánoshoz, Magyarország köztársasági elnökéhez
Verein für Internationale Jugendarbeit - VIJ
Csűry István püspök húsvéti körlevele
Generális Konvent - Zárónyilatkozat
Zsuzsanna Bál
A KRE Igazgatótanácsának közleménye - 2011. december 9.
Pásztori üzenet március idusán
Az Egyházkerületi Választási Bizottság közleményei
EVB-közlemények a megismételt főjegyző-választásról
Magasztos áldozathozatallal
Közlemény a 2011. november 18-i közgyűlési határozatokról
Kapható a 2012. évi REFORMÁTUS FALINAPTÁR
Csűry István püspök az Amerikai Egyesült Államokban
Karácsonyi pásztorlevél
Az egyházmegyei tisztújítások eredménye
Romamisszió - kihívás az egyháznak és a diakóniának
Népszámlálás 2011
Megvásárolható a 2011-es Kalendárium
Meghívó a Királyhágómelléki Református Lelkészértekezleti Szövetség értekezletére
KÖNYVBEMUTATÓ - Müller Dezső: Fogadj szívedbe
Csűry István püspök húsvéti pásztorlevele
Pótfelvételi a Selye János Egyetem Református Teológiai Karán
Jótékonysági rendezvény az élesdi árvaház javára
Csűry Istvánt választotta püspökké a Közgyűlés
Megemlékezés a deportáltakról
Adomány a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak
Köszöntő levél az RMDSZ 10. Kongresszusán megjelent küldöttekhez
A 2010. október 22-én megválasztott tisztségviselők névsora
Újévi ajánlat
Közlemény a Székely Mikó Kollégium ügyében
Szociális központ készül Nagykárolyban
A Szatmári Egyházmegye új esperesi hivatala
Pályázati felhívás - lelkészt keres a Perth Amboy-i gyülekezet
Csűry István püspök levele Orbán Viktor miniszterelnökhöz
Pályázati felhívás - Kiskereki Református Egyházközség
Az egyházkerületi jelölések eredménye - összesítés
Megjelent a 2011-es református falinaptár
Bethlen Gábor emléktábla-avatás Gyulafehérváron november 16-án
Keresztyén Nők Világimanapja
Tájékoztatás Grand Rapidsból 2010. június 25.
Ünnepi pásztorlevél karácsonyi pásztorokhoz
Elkobzott ingatlanok a Nagykárolyi Egyházmegyében
Csűry István: Kiegészíthető gondolatok egy fejezet végén
A közös imádság erejével - női imanap december 5-én
Kántorkonferencia 2010. október 22-23
Nagyváradról közvetít a Duna-TV istentiszteletet október 31-én
Pályázat a gencsi lelkipásztori állás betöltésére
Szabályzat és ütemterv a 2010-es tisztújításokra
Adventi zenés áhítat a Zilah-ligeti református templomban
Színjátszó csoportok Nagyvárad-Velencén
Kántorképző tanfolyam 2010. augusztus 9-21
Elhunyt Seres Géza esperes, angyalkúti lelkipásztor
Megjelent Csűry István: Célra igazító jegyzetek c. könyve
Lorántffy Zsuzsanna Emlékév 2010 - eredmények
A KRE Nőszövetségének XI. Konferenciája
Református kórház Nagyváradon - meghívó és program
Színjátszó-csoportok találkozója 2010. november 13-án
Lorántffy Zsuzsanna Emlékév 2010
Beiktatták hivatalába Csűry István püspököt
Elhunyt Tolvaj László mezőbaji lelkipásztor
Ima a földrengés sújtotta Haitiért
Megalakult az egyházközi közelmúlt-kutatás Szakmai Egyeztető Fóruma
Trianonra emlékezett a Zsinat
Ne csak szóval szeressünk - Csűry István a Szeretethíd fővédnöke
KRE Közgyűlés - Közlemény 2010. május 28.
Meghívó könyvbemutatóval egybekötött tanulmányi napra
KRISZ rendezvények 2010-ben
Meghívó Csűry István püspöki beiktatására
Csűry István püspök húsvéti körlevele
Adakozás az árvízkárosultak javára
A temesvári népfelkelés 20. évfordulója
Karácsonyi pásztorlevél
2009-ben megjelent kiadványaink
Megjelent a 2010-es falinaptár és kalendárium
Újra a pályán - a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium kálváriája