Hírek
KÖRLEVÉL
KRE

KÖRLEVÉL

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Lelkipásztori Hivatalainak
Székhelyükön

Nagytiszteletű Lelkipásztor urak!

Megrendítő tehetetlenség lett úrrá mirajtunk az elmúlt héten, amikor a jég elverte a Szilágyság, a Bányavidék és a Hegyköz egy részét. Aztán két nap múlva látnunk kellett, hogy amit meghagyott a jég, azt viszi az árvíz.
Óhatatlanul eszünkbe jutott, hogy „hajh, de bűneink miatt gyúlt harag kebledben”. Sok-sok testvérünk megkeseredett lélekkel, tehetetlenül várja a holnapot.
Felkérjük Lelkipásztor testvéreinket arra, hogy a soron következő vasárnapi istentiszteletek rendjén vigasztalják hívő népünket, hirdetve azt, hogy a gonosz erői már legyőzettek. Igaz, hogy nekünk még a csapásokat el kell hordozni, de kétségnélküli hittel valljuk, hogy „akik Istent szeretik, minden egyformán javukra van”.
Kérjük, hogy szorgalmazzák azt, hogy a romok eltakarításában és a helyreállításban reformátusságunk fogjon össze, nyilvános könyörgésben is kérve Istenünk segítségét.

Nagyvárad, 2019. május 31.
Csűry István                  Forró László
  püspök                            főjegyző

Húsvéti üdvözlet :: Easter Greetings :: Paște fericit
Húsvéti körlevél
Pályázat - Bogdánd
Segítségnyújtás a földrengés áldozatainak
Anunț achiziție directă - PNRR 45 (Apel1)
Comunicat de presă - Lansare proiect - PNRR 45 (Apel1)
Dicsérd, Sion, Megváltódat!
ANUNȚ ACHIZIȚIE DIRECTĂ - PNRR 45 (Apel1)
Segítségnyújtás a törökországi földrengés áldozatainak
Ahol remény van, ott csodák születnek
Megújult a hegyközcsatári református templom
Beiktatták a Kárpátaljai Református Egyház újraválasztott püspökét
Imahét a Krisztus-hívők egységéért
PÁLYÁZAT – TÓTI
Féltő szeretete vitte véghez
Beiktatták Bogdán Szabolcs János püspököt
Megjelent a 2023-as Református Kalendárium
Közlemény
Pályázat - Nagykágya
Az egyházkerületi választások eredménye
Megjelent a 2023-as református falinaptár
Emmaus kurzus - letölthető anyag (pdf)
Bemutatkoznak az egyházkerületi jelöltek
Pályázat – Érszentkirály
Egyházkerületi jelölések 2022, a beérkezett nyilatkozatok tükrében
Sajtóközlemény (RO)
Egyházkerületi jelölések 2022
GYÁSZJELENTÉS
XVI. Kántorképző Tanfolyam
VÁLASZTÁSOK
Pünkösdi pásztorlevél 2022 (HU-RO-EN)
Pályázati felhívás – Borossebes
NÉPSZÁMLÁLÁS - segítség a nagyváradiaknak
Májusi körlevél a KRE Nőszövetségeinek
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Húsvéti pásztorlevél 2022 (Magyar – Román – Angol)
Húsvéti körlevél
Meghívó a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Lelkészhetére
Zilahi Református Kollégium
Bölcsődét avattak Szalárdon, óvodát adtak át Mezőtelkiben
A Diakónia Keresztyén Alapítvány Nagyváradi Fiókja
A kommunizmus áldozatainak emléknapja
Közéleti találkozó
Karácsonyi pásztorlevél (magyar-román-angol)
Pályázati felhívás - Magyarberkesz
Pályázat - kórházlelkész
Megvásárolható a 2022-es Református Kalendárium
Már kapható a 2022-es falinaptár
Élőben követhettük az ünnepi istentiszteletet
Könyvbemutatóval kezdődött egyházkerületünk centenáriumi ünnepe
Kisgyermekgondozó tanfolyam indul Nagyváradon
Elhunyt dr. Molnár János professzor
NYILATKOZAT
Pályázati felhívás - iskolalelkészi állás
A 2021 őszi presbiterválasztások ütemtervezete
XV. Kántorképző Tanfolyam
TRIANON, A MÁSODIK MOHÁCS
Ünnepi istentisztelet és könyvbemutató Nagyvárad-Olasziban
Pályázati felhívás
PÜNKÖSDI PÁSZTORLEVÉL
A Harangszó májusi dupla számából (9-10)
A Harangszó húsvéti számából (7-8)
Húsvéti pásztorlevél 2021 (Magyar – Román – Angol)
Harangszó – márciusi dupla szám
Lelkésztovábbképzés 2021
Közlemény
Közlemény
Pályázati felhívás
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Meggyógyítom
Karácsonyi pásztorlevél
Az európai református egyházak új honlapja
Válaszd az életet...(5Móz.30,19)
Állhatatosan (adventi pásztorüzenet)
Pályázati felhívás - Mocsolya
Pályázati felhívás
Reformáció időszerűsítve
Hamarosan megvásárolható a 2021-es kalendárium
Hegyközcsatári templomfelújítás
Segítségnyújtás Farkas Klaudiának
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Református falinaptár
Református magyar óvoda épült Köröstárkányban
Felavatták a sportpályát a Lorántffyban
Felszentelték megyénk legrégebbi ékességét
Választási körlevél
Kórházlelkészi állás
Gyermekbibliahét
Körlevél a konfirmáció tárgyában
A történelem Ura adjon bölcsességet
Pünkösdi körlevél
A nemzeti összetartozás jegyében harangoznak a református templomok
KÖRLEVÉL
Lélek lebegett mindenek felett
HARANGSZÓ – májusi dupla szám (9-10)
Szóljanak a harangok!
Hitélet Erdélyben a koronavírus-járvány idején
Békesség zárt ajtók mögött is
Tájékoztatás a konfirmációról
Életen túl, halálon innen
Közösség Lélekben
Telefonos lelkisegély-szolgálat
HARANGSZÓ - áprilisi dupla szám (7-8)
Szeretett Szolgatársaim!
Rendkívüli intézkedések - az istentiszteleti alkalmak szüneteltetése
Online református istentiszteletek - frissítve
Körlevél a koronavírus tárgyában
Ökumenikus világimanap
Vigyük Isten elé hálaadásunkat!
Lelkésztovábbképzés - programfüzet
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - Völcsök
A Harangszó januári számából
Egyházkerületi Közgyűlés
Ökumenikus imahét 2020
Karácsonyi körlevél
Nyilatkozat
KARÁCSONYI PÁSZTORLEVÉL
A keresztényüldözésről szóló második nemzetközi konferencia
Közös felelősségvállalás
Megjelent a 2020-as Református Kalendárium
KÖZLEMÉNY - Zilahi Református Wesselényi Kollégium
Gyászjelentés - Vicsai Ferenc
Lelkészértekezlet Királyhágómelléken
Idén is házhoz megy az egyetem
Moderátori látogatás Királyhágómelléken
M E G H Í V Ó
Nagyváradon a Bibliabusz
Meghívó a Nőszövetség XX. Konferenciájára
Sajtótájékoztató a bölcsődei beiratkozásról
Beiratkozás a Református Csillagocska Bölcsődébe
XIV. Kántorképző Tanfolyam
KÖRLEVÉL
Szentlélektől indíttatva
FELHÍVÁS
A Kölcsey-emlékház átadó ünnepsége – meghívó és program
Gyermekbibliahét bemutatónapok 2019
Húsvéti körlevél
JÉZUS NEVÉN SZÓLÍTOTTA - Húsvéti pásztorlevél
Adomány a közel-keleti keresztyének számára
Szakképzés a Lorántffyban
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Kiállítás a nagyváradi Lorántffy Központban
Megjelent a 2019-es Lelkésztovábbképző füzet
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Imahét 2019
Ingyenes szűrővizsgálat
KARÁCSONYI PÁSZTORLEVÉL 2018
Karácsonyi körlevél
Megvásárolható a 2019-es falinaptár
„Mind jöjjetek, örvendjetek!”
FELHÍVÁS lelkésztovábbképzés szervezésére
Megvásárolható a 2019-es Református Kalendárium
Körlevél a 2018. október 6-7-i népszavazás tárgyában
A 2018 őszi presbiterválasztások ütemterve
Pályázati felhívás
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Pályázat – Belényessonkolyos –Jánosfalva
Pályázati felhívás – Érendréd
Pályázati felhívás – Szilágyszér
XIII. Kántorképző Tanfolyam
KÖRLEVÉL – Gyűjtés az iraki keresztyének megsegítésére
Pályázati felhívás kántori állás betöltésére
Egységbe fűzi a megosztott népet
PÜNKÖSDI PÁSZTORLEVÉL
Pályázati felhívás
Könyvek a bihari reformáció történetéből
ÖNKÉNTES TOBORZÁS
Köszönet – Minority SafePack
Budapesten találkoznak Európa reformátusai
Húsvéti pásztorlevél
Húsvéti körlevél
Egyházkerületünk kiadásában megjelent könyvek
MEGHÍVÓ – Válts irányt! IKE Fesztivál
Gondolatok a vallási toleranciáról
Lelkésztovábbképző programfüzet 2018
Gyászjelentés
A vallásszabadság 450 éves évfordulóját ünneplik Erdélyben
Gyászjelentés
Elhunyt Tőkéczki László
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – Albis
Karácsonyi körlevél
RÉSZVÉTNYILVÁNÍTÁS
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Karácsonyi pásztorlevél
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
„ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK”
Egyházkerületi Kórustalálkozó
Református naptárak 2018-ra
MEGHÍVÓ
FELHÍVÁS
A Békés-Bánáti Egyházmegye utód-egyházmegyéinek V. Találkozója
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
F E L H Í V Á S
Ünnepség a Papp László Budapest Sportarénában
Fejlődik a missziói gyülekezet
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Hívő, református asszonyok együttimádkozása Nagyváradon
Közös nyilatkozat
Ajándék padok a Lorántffy Református Gimnáziumnak
Koreai presbiteriánusok Nagyváradon
XII. Kántorképző Tanfolyam
A nyári gyermekmissziós program bemutatója
Isten nevét zengték
Re:formálj! – Elindult a regisztráció a Csillagpontra
Svájci látogatók egyházkerületünknél
Pünkösdi körlevél
Őrizték az ősi várat
A Csokonai Színház két előadását tekinthetjük meg a hétvégén
Megrendelhető pólók, kulcstartók, kitűzők, golyóstollak
Egyházzenei konferencia
A Reformáció 500. évében megjelent egyházkerületi kiadványok
Budapesten tanácskoztak az egyházvezetők
Az Esperesek Kollégiumának ülése
MEGJELENT – Zsigmond József: Gyertyaláng
Húsvéti körlevél
Húsvéti pásztorlevél 2017
Őrizd a várat! – MEGHÍVÓ
A jubileumi év zenei programjai
Konfirmációi emléklapok
A Haranszó márciusi 2. számának tartalmából (6/2017)
Református zarándoklat szervezése
Az én reformációm – alázattal szolgálni
Közösen imádkoztak a Fülöp-szigeti nőkért
A Harangszó márciusi első számából (5)
Egységünnep lesz Nagyváradon
Megrendelhető egyházkerületi térképek
Mályiban tanácskoztak a református egyházvezetők
A Harangszó második februári számából (4/2017)
Megrendelhető banner és emléktábla – 500 ÉVES A REFORMÁCIÓ
500 ÉVES A REFORMÁCIÓ -megrendelhető zászlók
A Harangszó februári első számából (2017/3)
Felhívás - Pataki Boróka megsegítésére
A reformációi emlékév református megnyitója
Teljesen felújíthatják az ákosi műemlék templomot
A Magyar Kultúra Napján Budapest Szatmárra figyelt
Lelkésztovábbképzés 2017
A Harangszó második januári számából (2/2017)
Pályázat
A Nőszövetség elnökségi találkozója Biharfélegyházán
Imaheti füzet 2017
A Harangszó januári első számából (1/2017)
Mennyei látás karácsonykor
A Harangszó karácsonyi számából (23-24)
Karácsonyi körlevél
Körlevél
A Harangszó novemberi második számából (22)
Debrecenben tanácskozott a Generális Konvent elnöksége
PÁLYÁZAT
Könyvajánló – Magyar Református Korálkönyv
A Harangszó novemberi első számából (21)
Állandó kiállítás a váradi várban
Gyászjelentés
Meghívó az érendrédi gyülekezeti ház felavatására
Meghívó egyháztörténeti kiállításra
Meghívó – tanácskozás és megemlékezés 1956-ra
Az egyházkerületi választások eredménye
Ft. Csűry István a KRE régi-új püspöke
Álláshirdetés
Kisrégiós Hegyközi Presbitertalálkozó-képzés
Kövér László házelnök és Szász Jenő NSKI elnök látogatása
Megrendelhető a 2017-es Református Kalendárium
Meghívó egyházzenei konferenciára
Megrendelhető a 2017-es falinaptár
A Harangszó októberi első számából (19).
Kárpát-medencei Ifjúsági Imaéjjel 2016
Békés-Bánáti találkozó Aradon
Végleges jelöltlista az egyházkerületi választásokra
Gyülekezetépítésről, gyülekezetszervezésről tanulhattak a lelkészek
Kratochvil Károly halálának 70. évfordulója
A Harangszó második szeptemberi számából (18.)
Élő közvetítés a Lorántffyból
Nyilas Misi ösztöndíj program
A Harangszó szeptemberi első számából
Őszi pótfelvételi
Budapesti támogatás Csűry István püspöknek
Elindult a Magyar Református Egyház jubileumi honlapja
Egyházkerületi jelölések – összesítés
Nőszövetségi találkozó Köröskisjenőn
A Generális Konvent zárónyilatkozata
Generális Konvent
A Harangszó 12. számából
Debreceni nőszövetségi konferencián
Diplomaosztás a teológián
Segítséget kér a kutyfalvi református gyülekezet
VÁLASZTÁSI ÜTEMTERV A 2016. ÉVI TISZTÚJÍTÁSOKRA
Egyházmegyei kórustalálkozó Nagyvárad-Újvároson
Varga Attila az alkotmánybíróság új magyar tagja
GYÁSZHÍR
GYERMEKBIBLIAHÉT 2016 - Nagyváradi bemutatónap
A Presbiteri Szövetség konferenciája
XI. Kántorképző Tanfolyam
Meghívó
Pótfelvételi, doktorandusz-képzés a Selye János Egyetemen
KÖRLEVÉL
Pünkösdi körlevél
Rekordszámú jelentkező az idei Szeretethídon
Bocskai-konferencia Élesden
A „szabadító" Michiel de Ruyter emlékezete
PÜNKÖSDI PÁSZTORLEVÉL
Gyermek-Bibliahét 2016
Nagyváradon ülésezett a Generális Konvent Elnöksége
A protestáns egyházak aktuális kihívásairól
A jövő lelkipásztorai
Előzetes a Harangszó májusi első számából (9)
Generális Konvent elnökségi ülése
Elfogadta a Sapientia Alapítvány a PKE válságkezelő tervét
Meghívó – Diakóniai Központ felavatása Szamos-negyeden
A Harangszó 8. számából
Meghívó
Felavattuk egyházkerületünk székházát
Megújult egyházkerületünk honlapja!
Elkezdődött a Festum Varadinum
A Harangszó áprilisi első számából (7.)
Győri László kiállítása az Egyházkerületi Székházban
Meghívó az Egyházkerületi Székház szentelésére
Húsvéti pásztorlevél
A Harangszó húsvéti számából (6.)
Talpra, magyar!
A Harangszó márciusi első számából (5)
Harangszó író-olvasó találkozó Lugoson
Pályázati felhívás
Felhívás nemzeti közadakozásra
Gyűjtés a kárpátaljai nyugdíjas lelkipásztoroknak
Szeretethíd: elkezdődött a regisztráció
Megjelent a Velünk az Isten ötödik kötete
Elhunyt Dr. Eszenyeiné Dr. Széles Mária
V. Kopácsi István Egyháztörténeti Vetélkedő és Ifjúsági Találkozó
Csűry Bálint nyelvészre emlékeznek szülőfalujában
Egyháztörténeti konferencia
Álláshirdetés
Lelkésztovábbképzés 2016
Letették a Kölcsey Emlékház alapkövét Sződemeteren
Meghívó alapkőletételre
Elhunyt Tőkés István
Nyitott nap a Selye János Egyetemen
Csűry István püspök imaheti gondolatai
Előzetes a Harangszó januári második számából
Megragadta az Újszövetség közvetlensége
Partiumi Közlöny 2016/1
A Harangszó januári első számából (1.)
Aki látja a láthatatlant
Vajdaságban a migránsok után
Iratterjesztésünkben kapható
Előzetes a Harangszó karácsonyi számából (24)
Karácsonyi pásztorlevél
Körlevél
A Harangszó decemberi első számából (23)
Imahét a Krisztus-hívők egységéért 2016
Egyházkerületi közgyűlés a Nagyvárad-újvárosi templomban
Nőszövetségi vezetők konferenciája
Pályázat diákok számára
Nyilatkozat az európai migrációs válságról
Ifjúsági, katekétikai és missziói előadók tanácskoznak Nagyváradon
Rövidesen hozzáfognak a sződemeteri központ felépítéséhez
Előzetes a Harangszó második novemberi számából (22)
Kárpát-medencei körkép
Balatonfüreden találkozik a Generális Konvent Elnöksége
Megemlékezés a honvédekről
Pályázati felhívás
Köszönet a Gyermek-bibliahét szerzőinek
VÁLASZ
Luther Márton 95 tétele
FELHÍVÁS lelkésztovábbképzés szervezésére
Előzetes a Harangszó novemberi első számából
Készül a 2016-os Református Kalendárium
„Megmaradásunk erős bástyái a református gyülekezetek”
Az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatát sürgeti az USA
A siteri templom restaurálás utáni átadása
120 éves a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet
Pályázati felhívás
Tanácskozni hívják a partiumi elöljárókat
Letölthető munkafüzet
Október 6-a aktuális üzenete
Kórustáborban készült a PTI vegyeskara a 25 éves jubileumi hangversenyére
Meghívó kántorkonferenciára
Kárpát-medencei imanap
KÖZLEMÉNY
Ingatag talajon ingatlanaink sorsa
Kanadai küldöttség egyházkerületünknél
Találkozó Békésen
Sürgetik a restitúciót az erdélyi magyar püspökök
Elkészült a 2016-os Református Falinaptár
KÖRLEVÉL
„Az emberekben nagyfokú a félelem”
Beharangozó – a Harangszó októberi második számából (20.)
A Harangszó októberi első számából (19)
Kárpát-medencei lelkész-futballbajnokság
Jó ütemben épül a KREK új székháza
Választási szabályzat
Egyházkerületi lelkészértekezlet
A Harangszó szeptemberi 2. számából
Hazatérés Napja lesz Hiripen
Bölcsesség és harmónia – Hálaadás Egriben
A Harangszó szeptemberi első számából
Pályázati felhívás
Megjelent a Reformáció Emlékbizottság fotópályázata
Új tantervek III.-IV. osztályban
KRISZ SPORTNAP
Interjú egyházkerületünk új főjegyzőjével
A Harangszó augusztusi számából
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – Érköbölkút
Lelkésztovábbképző 2015. szeptember 16-18.
Látogatók Nagyváradon
Választási ütemterv
Akiket nem lehet elkedvetleníteni
A Kárpát-medencei Református Középiskolák XX. Találkozója
Főjegyzőt választott a Közgyűlés
Nőszövetségi konferencia
Határontúli intézmények pályázhatnak az Oktatási Alaphoz
„Mindenki összefogott értünk”
A HEKS elnöke Csűry István püspöknél
Felvételi teológiai alapképzésre a 2015-2016. akadémiai évre
Életterem, hol Istennel élet terem
Bemutatkoznak az egyházkerületi főjegyzőjelöltek – 2. rész
Ez a kórház nemzetstratégiai érdek
Pályázati felhívás
Bemutatkoznak az egyházkerületi főjegyzőjelöltek
Nagyváradon épülhet az erdélyi „magyar” kórház
Gyermek-bibliahét bemutatók
Az egyházkerületi főjegyző-jelölés összesítése
Szervezetten és szabadon – Katekétikai és ifjúsági előadók tanácskozása
Pótfelvételi és doktorandusz-képzés a Selye János Egyetemen
Kitüntették a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dékánját
Testvéregyházunk közgyűlésén vett részt Csűry István püspök
Crescendo Nyári Akadémia
Pünkösdi pásztorlevél - 2015
Egyházkerületi levéltári kiállítás
X. Kántorképző Tanfolyam
Völcsök története
Hamarosan megjelenik – Isten szava hozzánk
Ügyek mentén – Beszélgetés Csűry István püspökkel
Felszenteltetett a Kálvin János Gyülekezeti Ház Szatmárnémetiben
Meghívó a Doktorok Kollégiumára
Az épülő székházban kezdte meg ülését a KRE Igazgatótanácsa
Református Zenei Kalendárium 2015
Villámhárítók, villanyvezetés
Középkori templomok útja
Húsvéti körlevél
Imádság a háborús területek békéjéért
Királyhágómelléki Református Egyházkerület Nőszövetsége Vezetőségének tavaszi találkozója
Húsvéti pásztorlevél
Önkéntes nap az élesdi Kajántó Mária gyermek- és ifjúsági otthonban (képriport)
Fontos lépés az autonómia megvalósulásához
JÓTÉKONYSÁGI KONCERT ÉS BÁL
FELHÍVÁS
Felhívás Láncosból
Jövőképünk egyházunkról
Bogárdi Szabó István lett a Magyarországi Református Egyház Zsinatának új lelkészi elnöke
Diakónia Keresztyén Alapítvány – Nagyváradi Fiókszervezet
Észak-Írországban tanácskoztak az európai reformátusok
Lámpás Alapítvány
Körlevél a vallásoktatás tárgyában
Izraeli kirándulás – Lehet csatlakozni!
Pályázati felhívás – Köröstárkány
FELHÍVÁS – MAGYARKÉC
Zsuzsanna Bál – jótékonysági rendezvény
Gustav Adolf Werk – pályázati űrlap
Lelkipásztor továbbképzés 2015
Tájékoztató a Királyhágómelléki Református Nőszövetség Vezetőségének
Köszönet az adományozóknak!
Fotóriport az épülő Egyházkerületi Székházról
Velünk az Isten! IV. kötet
Krisztus az élő víz! – Imaheti gondolatok
A Mindenható árnyékában – kisfilm a cigánymisszióról
Imahét 2015
Pályázat a lecsméri lelkészi állásra
Pályázati felhívás - Protestáns Teológiai Intézet
Pályázati felhívás - Romániai Református Pedagógiai Intézet
Segítsetek megmenteni templomunkat! - Kisperegi Református Gyülekezet
Megjelent Csűry István: Célra igazító jegyzetek - II. kiadás
Közlemény - a Kárpátaljai Református Egyházkerület mellett
Húsvéti pásztorlevél
IMAHÉT 2014 - Programfüzet
Hirdetmény a magyarországi választásról - hogyan regisztráljunk és szavazzunk?
Egyházkerületünk 2013-as évi zenei rendezvényei
A Heidelbergi Káté szerepe a 21. század igehirdetésében
Megjelent a 2014-es Református Kalendárium
Megjelent a 2014-es falinaptár
Pályázat középiskolai tanulóknak
Karácsonyi pásztorlevél
Segélynyújtás az élesdi Kajántó Mária Gyermek és Ifjúsági Otthon részére
Országos Lelkészértekezlet - Meghívó
Húsvéti pásztorlevél
Pályázat kántori állás betöltésére
Összefognak a történelmi egyházak
Köszöntő az Erdélyi Ref. Egyházkerület tisztségviselőnek beiktatásakor
Tanácskozás a KRE, a Partium önkormányzati elöljárói és parlamenti képviselői között
Amerikai vendégek egyházkerületünkben
Pályázati lehetőség az Államtitkárságon
Zsuzsanna Bál - Egyházkerületünk jótékonysági rendezvénye
VELÜNK AZ ISTEN! - Áhítatok a Szatmári Egyházmegye lelkipásztoraitól
MEGJELENT - Molnár József Károly: Felsőmisztótfalu
Megjelent a 2013-as kalendárium és falinaptár
KÖZLEMÉNY a képviseletünk szükségességéről
A Generális Konvent zárónyilatkozata
A Mikó Kollégium visszaállamosítása előtt - Csűry István püspök beszéde Sepsiszentgyörgyön
Választási ütemterv - egyházközségi választások 2012
Tiltakozás a Mikó Kollégium visszaállamosítása ellen
Pásztori üzenet a Kárpát-medencei Református Nőszövetségekhez
Diakóniai találkozó
Egyházkerületi Presbiteri Konferencia
Adománygyűjtés Angyal Olívia megsegítésére
Lelkipásztori állás Rongy-ban (Belgium)
Köszöntő levél az Erdélyi Magyar Néppárt programalkotó fórumához
Látogatás a Németországi Református Egyháznál
Lámpás Alapítvány: A tájékoztatás védelemnyújtás
Köszöntő levél Áder Jánoshoz, Magyarország köztársasági elnökéhez
Verein für Internationale Jugendarbeit - VIJ
Csűry István püspök húsvéti körlevele
Generális Konvent - Zárónyilatkozat
Zsuzsanna Bál
A KRE Igazgatótanácsának közleménye - 2011. december 9.
Pásztori üzenet március idusán
Az Egyházkerületi Választási Bizottság közleményei
EVB-közlemények a megismételt főjegyző-választásról
Magasztos áldozathozatallal
Közlemény a 2011. november 18-i közgyűlési határozatokról
Kapható a 2012. évi REFORMÁTUS FALINAPTÁR
Csűry István püspök az Amerikai Egyesült Államokban
Karácsonyi pásztorlevél
Az egyházmegyei tisztújítások eredménye
Romamisszió - kihívás az egyháznak és a diakóniának
Népszámlálás 2011
Megvásárolható a 2011-es Kalendárium
Meghívó a Királyhágómelléki Református Lelkészértekezleti Szövetség értekezletére
KÖNYVBEMUTATÓ - Müller Dezső: Fogadj szívedbe
Csűry István püspök húsvéti pásztorlevele
Pótfelvételi a Selye János Egyetem Református Teológiai Karán
Jótékonysági rendezvény az élesdi árvaház javára
Csűry Istvánt választotta püspökké a Közgyűlés
Megemlékezés a deportáltakról
Adomány a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak
Köszöntő levél az RMDSZ 10. Kongresszusán megjelent küldöttekhez
A 2010. október 22-én megválasztott tisztségviselők névsora
Újévi ajánlat
Közlemény a Székely Mikó Kollégium ügyében
Szociális központ készül Nagykárolyban
A Szatmári Egyházmegye új esperesi hivatala
Pályázati felhívás - lelkészt keres a Perth Amboy-i gyülekezet
Csűry István püspök levele Orbán Viktor miniszterelnökhöz
Pályázati felhívás - Kiskereki Református Egyházközség
Az egyházkerületi jelölések eredménye - összesítés
Megjelent a 2011-es református falinaptár
Bethlen Gábor emléktábla-avatás Gyulafehérváron november 16-án
Keresztyén Nők Világimanapja
Tájékoztatás Grand Rapidsból 2010. június 25.
Ünnepi pásztorlevél karácsonyi pásztorokhoz
Elkobzott ingatlanok a Nagykárolyi Egyházmegyében
Csűry István: Kiegészíthető gondolatok egy fejezet végén
A közös imádság erejével - női imanap december 5-én
Kántorkonferencia 2010. október 22-23
Nagyváradról közvetít a Duna-TV istentiszteletet október 31-én
Pályázat a gencsi lelkipásztori állás betöltésére
Szabályzat és ütemterv a 2010-es tisztújításokra
Adventi zenés áhítat a Zilah-ligeti református templomban
Színjátszó csoportok Nagyvárad-Velencén
Kántorképző tanfolyam 2010. augusztus 9-21
Elhunyt Seres Géza esperes, angyalkúti lelkipásztor
Megjelent Csűry István: Célra igazító jegyzetek c. könyve
Lorántffy Zsuzsanna Emlékév 2010 - eredmények
A KRE Nőszövetségének XI. Konferenciája
Református kórház Nagyváradon - meghívó és program
Színjátszó-csoportok találkozója 2010. november 13-án
Lorántffy Zsuzsanna Emlékév 2010
Beiktatták hivatalába Csűry István püspököt
Elhunyt Tolvaj László mezőbaji lelkipásztor
Ima a földrengés sújtotta Haitiért
Megalakult az egyházközi közelmúlt-kutatás Szakmai Egyeztető Fóruma
Trianonra emlékezett a Zsinat
Ne csak szóval szeressünk - Csűry István a Szeretethíd fővédnöke
KRE Közgyűlés - Közlemény 2010. május 28.
Meghívó könyvbemutatóval egybekötött tanulmányi napra
KRISZ rendezvények 2010-ben
Meghívó Csűry István püspöki beiktatására
Csűry István püspök húsvéti körlevele
Adakozás az árvízkárosultak javára
A temesvári népfelkelés 20. évfordulója
Karácsonyi pásztorlevél
2009-ben megjelent kiadványaink
Megjelent a 2010-es falinaptár és kalendárium
Újra a pályán - a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium kálváriája