KIRÁLYHÁGÓMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET
Akik Istent szeretik, minden javukra van. (Róm 8,28)
410202 Nagyvárad (Oradea), Sulyok István u. 9 szám, Románia - tel/fax: +4-0259-435.386

Szeretett Szolgatársaim!

Csűry István püspök
Az elszomorítóan nagy emberáldozatot követelő világjárvány idején különösen fontos, hogy erőt merítsünk hitünkből. 
Szeretett Szolgatársaim!

Az elszomorítóan nagy emberáldozatot követelő világjárvány idején különösen fontos, hogy erőt merítsünk hitünkből. Ezért nyomatékosan felhívjuk testvéreink figyelmét, hogy az állami intézkedések nem a szabad vallásgyakorlást tiltották be. A járvány megelőzése érdekében azonban rendkívül fontos, hogy lehetőleg minél kevesebb ember érintkezzen egymással, tekintettel arra, hogy némelyek tudtukon kívül és következmények nélkül lehetnek vírushordozók, míg másoknak az életébe kerülhet, ha a vírus megfertőzi őket.
A szükségállapot idején meghirdetett rendelkezéseket mi ezért pontosan tartsuk be, hogy óvjuk híveink egészségét és életét! Ezért figyeljünk a következő dolgokra:
- A gyülekezet tagjait összegyűjteni zárt helyen és nyílt téren egyaránt tilos. A jelenlegi rendelkezések értelmében mindenféle gyülekezés tilos. Az igehirdetéseinket viszont a virtuális térben közvetíthetjük híveink felé, ezzel is bátorítva őket.
- Kivételt képeznek a temetési szertartások, amelyeket a szűk családi kör jelenlétében el kell végezni. A résztvevők száma azonban nem haladhatja meg a nyolcat a szolgálatot végzőkön kívül. A családtól előzetesen kérjük el a résztvevők névsorát, és magyarázzuk el, hogy mások nem vehetnek részt, mert az állami hatóságok részéről súlyos büntetést kockáztatnak.
- A keresztelést és az esketést lehetőleg halasszuk el! Amennyiben erre nincs mód, a fenti intézkedés érvényes, azaz nem vehetnek részt többen, mint nyolc személy.
Fontos megértetni híveinkkel is, hogy ezek a rendelkezések nem ellenünk vannak, hanem megóvnak bennünket a nagyobb bajtól. Minél inkább betartjuk azokat, annál rövidebb ideig fog tartani a jelenlegi állapot. A mostani helyzetben dacolni a tiltásokkal nem csak azt jelenti, hogy pénzbírságot vagy szabadságvesztést kockáztatunk, hanem azt is, hogy felelősek lehetünk mások megbetegedéséért vagy épp haláláért!
Imádkozzunk azért, hogy a Kegyelem Ura óvja meg gyülekezeteinket és a pásztorokat!

Szeretettel küldöm köszöntésemet,

a békesség kötelékében: 

Nagyvárad, 2020. március 23.

Csűry István püspök