KIRÁLYHÁGÓMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET
Akik Istent szeretik, minden javukra van. (Róm 8,28)
410202 Nagyvárad (Oradea), Sulyok István u. 9 szám, Románia - tel/fax: +4-0259-435.386

KÖRLEVÉL

Csűry István
Kérjük, hogy a lehetőségek függvényében a lelkipásztorok a presbitériummal egyeztetve szervezzék meg a szabadtéri istentiszteletek megtartását, és már május 17-én tartsanak vasárnapi istentiszteletet.
KÖRLEVÉL

“Állj az Úr házának ajtajába, és kiáltsd ott e beszédet, és mondjad: Halljátok az Úr beszédét mind, ti Júdabeliek, a kik bementek ezeken az ajtókon, hogy imádjátok az Urat!” Jer 7,2

Szeretett Szolgatársaim!

A szükségállapot alatt mindnyájan fájdalmas élményként éltük meg, hogy templomainkban a hívek közösségében nem tarthattunk istentiszteletet, és csak a virtuális térben találkozhattunk egymással. Ebben a szomorú helyzetben örvendetes hír, hogy május 15-e után a román kormány enyhíti a koronavírus miatt bevezetett intézkedéseket. Noha zárt térben – a templomban – továbbra sem lehetséges istentiszteletet tartani a hívek jelenlétében, a szabadban lehetőség nyílik az evangélium hirdetésére, a kötelező védőtávolság és a megfelelő óvintézkedések mellett.

Kérjük, hogy a lehetőségek függvényében a lelkipásztorok a presbitériummal egyeztetve szervezzék meg a szabadtéri istentiszteletek megtartását, és már május 17-én tartsanak vasárnapi istentiszteletet.

Ugyanakkor felhívjuk a figyelmet arra, hogy a keresztelés, illetve esketés elvégezhető a templomban, legtöbb 16 személy jelenlétében. Ugyanez a korlátozás vonatkozik a temetésekre is, de csak a zárt térben (kápolnában) zajló szertartásra.

Hirdessük az evangéliumot!

Szeretettel küldöm köszöntésemet,

a békesség kötelékében

Nagyvárad, 2020. május 15.

Csűry István

püspök