KIRÁLYHÁGÓMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET
Akik Istent szeretik, minden javukra van. (Róm 8,28)
410202 Nagyvárad (Oradea), Sulyok István u. 9 szám, Románia - tel/fax: +4-0259-435.386

Húsvéti körlevél

GK
a Magyar Református Egyház minden gyülekezete és intézménye számára
Húsvéti körlevél

Húsvéti körlevél

a Magyar Református Egyház
minden gyülekezete és intézménye számára

„Nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid.
Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.
De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem.”
(Jn 17,9.15.20)

Kedves Testvéreink!

A feltámadás ünnepén hisszük, hogy a feltámadott Krisztus ma is közbenjáró imádságot mond értünk éppen úgy, mint egykor főpapi imádságában. János evangélista az Újszövetség szentélyébe enged bepillantást, ahol a dicsőség Krisztusa könyörög az Atyához önmagáért, tanítványaiért és azokért, akik bármikor is hinni fognak benne. Amit főpapi imájában Jézus húsvét előtt kért, azt Feltámadottként napról napra teljesíti, és folyamatosan könyörög érettünk.
„Nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid.” Azt mondta Jézus ezzel, hogy a sokak érdekében könyörög a kevesekért, mert a kevés mellette lévő, benne hívő szolgálatán múlik sokak élete. A minőségi életet élő kevesek példája vonzó lehet és újabb meg újabb embertársakat indíthat Krisztus követésére.
Nagy szükségünk van erre! Megerőtlenedett egyház vagyunk egy békétlenségtől felbolydult világban, egyéni és közösségi, gazdasági és lelki válságok sorával körülvéve.
„Azokért imádkozom, akiket nekem adtál” – mondja Jézus mennyei Atyjának. Ő az övéinek tekint minket, és bízik a bennünk is végbemenő minőségi változásban. Ő nem botránkoztató egyházat, nem sebeket feltépő és sebeket ejtő közösségeket akar, hanem világgyógyító eszközökké akar formálni minket. Ezért mondja: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.” Jézus nem úgy könnyítette meg tanítványai dolgát, hogy egy külön földrészre, keresztyén rezervátumba, édeni állapotba, steril, laboratóriumi körülmények közé helyezte őket. Az övéinek nagyon is ebben a világban kell élniük. Sokszor üldöztetés, kicsúfoltatás és megkísértettség között kell teljesítenünk a ránk bízott feladatot, Jézus Krisztus halálának és feltámadásának hirdetését.
A Feltámadott Krisztus ereje húsvétkor lett nyilvánvalóvá, amikor a gonoszság erejét megtörte az Isten hatalma, és az ő ereje feltámasztotta a Fiút. Ez az erő ma is eredményesen segíthet szembeszállni az életellenes erőkkel és győzelemre viszi a mi gonosz elleni igyekezetünket. Bár „erőnk magában mit sem ér, mi csakhamar elesnénk; de küzd értünk a hős vezér, kit Isten rendelt mellénk. Kérdezed: ki az? Jézus Krisztus az, Isten szent Fia, az ég és föld Ura, ő a mi diadalmunk” (RÉ 591). Az értünk imádkozó Úr kiterjeszti ránk is, mai Krisztus-követőkre az erejét.
„De nem értük könyörgök csupán (a tanítványokért), hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem.” A Feltámadott Krisztus számára fontos, hogy a hittel élt élet hitre hívjon másokat is. Ez a mi húsvéti feladatunk: továbbadni az örömhírt és reménységre hangolni másokat is a háborútól, válságtól és megélhetési krízistől sújtott világunkban. Adja Isten, hogy a Magyar Református Egyház egész közössége, együtt testvéregyházainkkal és a világon élő minden keresztyénnel, a húsvéti reménységet tudja hirdetni és a Feltámadott nyomdokán járva tudja enyhíteni az emberi szenvedést a rászorulókkal vállalt testvéri közösségben.
Áldott húsvéti ünnepet kívánunk minden gyülekezetünkben, szerte a Kárpát-medencében és a diaszpórában!

2023 húsvétján

Balog Zoltán püspök és Veres Sándor főgondnok
Dunamelléki Református Egyházkerület

Steinbach József püspök és Dr. Nemes Pál főgondnok
Dunántúli Református Egyházkerület

Kató Béla püspök és Ambrus Attila főgondnok
Erdélyi Református Egyházkerület

Szenn Péter püspök és Kel József főgondnok
Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház

Zán Fábián Sándor püspök és Danku Gábor főgondnok
Kárpátaljai Református Egyház

Bogdán Szabolcs János püspök és Bara Lajos István főgondnok
Királyhágómelléki Református Egyházkerület

Halász Béla püspök és Székely Károly főgondnok
Szerbiai Református Keresztyén Egyház

Géresi Róbert püspök és Porubán Ferenc főgondnok
Szlovákiai Református Keresztyén Egyház

Pásztor Dániel püspök és Dr. Molnár Pál főgondnok
Tiszáninneni Református Egyházkerület

Dr. Fekete Károly püspök és Molnár János főgondnok
Tiszántúli Református Egyházkerület