KIRÁLYHÁGÓMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET
Akik Istent szeretik, minden javukra van. (Róm 8,28)
410202 Nagyvárad (Oradea), Sulyok István u. 9 szám, Románia - tel/fax: +4-0259-435.386
2023 április 27.

Egyházkerületünk vendége volt Csuka Pál

Ismét egyházkerületünk vendége volt Csuka Pál, a budapesti Semmelweis Egyetem Pető András Karának Kiemelt Nemzetközi és Nemzeti Szolgáltatási Központjának igazgatója, akinek a vezetésével már több alkalommal is szerveztek Nagyváradon konduktív foglalkozást speciális nevelési igényű gyermekek, sérült központi idegrendszerű felnőttek számára.
Egyházkerületünk vendége volt Csuka Pál

 Jelen pillanatban a rogériuszi református egyházközség biztosítja a helyet az április 16. óta tartó foglalkozás számára. 

Az alkalmazott Pető-módszer Dr. Pető András nevéhez fűződik. Egyedülálló módszerének (konduktív pedagógiai módszer) alapgondolata az volt, hogy idegrendszerünk a károsodások ellenére is rendelkezik tartalékokkal, s ezek a tanulási-tanítási folyamat megfelelő vezérlésével mozgósíthatók. A módszer eredményességét az adja, hogy a konduktor nem választja szét a mozgást, a beszédfejlesztést, az értelmi fejlesztést, a koordinációt, hanem mindenre odafigyel, ugyanakkor a csoportdinamikát is hatékonyan felhasználják. A 48 országban sikerrel alkalmazott holisztikus módszer az első szellemi hungarikum, kizárólag a Semmelweis egyetemen oktatják. 

Igazgató urat Bogdán Szabolcs János püspök Csűry István nyugalmazott püspök, Ghitea-Szabó József missziói előadótanácsos és Dénes Éva, a Diakónia Keresztyén Alapítvány nagyváradi fiókjának igazgatójának társaságában fogadta, és egyeztettek a további együttműködés lehetőségeiről. A konduktív foglalkozás ingyenes, érdeklődni és jelentkezni a további alkalmakra Dénes Évánál lehet a 0740-613770 telefonszámon. A 2014-ben beindult programot a magyar kormány és a Bethlen Gábor Alap finanszírozza.