KIRÁLYHÁGÓMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET
Akik Istent szeretik, minden javukra van. (Róm 8,28)
410202 Nagyvárad (Oradea), Sulyok István u. 9 szám, Románia - tel/fax: +4-0259-435.386
2023 május 17.

Óvoda Resicabányán

Adorján Dávid lelkipásztor
Tisztünk és feladatunk az, hogy Istent megismertessük mind a gyerekekkel, mind a szülőkkel. Azzal a reménységgel folytatjuk munkánkat, hogy az Örömhír mindenkihez eljusson
Óvoda Resicabányán

A Krassó-Szörény megyéhez tartozó Resicabányán 11 éve indult be újra hosszabb szünet után a magyar oktatás. Azóta működik a Református Egyházközség kezdeményezésére és irányításával, Megyasszai Biró Attila lelkipásztornak az óvoda. Fent említett lelkipásztor szívügye volt, hogy összefogja a város és a megye magyarságát, lehetőséget biztosítson arra, hogy magyar emberek gyermekei, unokái, dédunokái magyarul tanulhassanak. 

Hosszú és sok erőfeszítést követően létrejött az intézet. Sok szülő ide iratta a gyermekét. A Magyar Kormány teljeskörű támogatását élvezve, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület vezetésével létrejött, és azóta kisebb-nagyobb létszámmal működik. Ahogy telt-múlt az idő, román szülők gyermekei, illetve vegyes házasságból származó gyerekek is jártak, járnak az óvodába. Szükség lett az óvoda területének bővítésére, illetve olyan biztonságtechnikai megoldásokra, amelyekkel az óvoda zavartalanul működhet. Ebben nyújtott hatalmas segítséget Magyarország Kormánya és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt, hiszen segítségükkel megvásároltuk a szükséges telekrészeket, megtörtént a tereprendezés és a biztonságtechnikai felszerelés, mára pedig sokkal jobb körülmények között használhatják gyermekeink az ingatlant. 

Az óvoda létrejötte és megléte abban segíti a közösséget, hogy hallatni tudjuk a hangunkat, felfigyelhetnek arra, hogy vagyunk, fenntartjuk magyar identitásunkat, kultúránkat, része vagyunk annak a Kárpát-medencei magyar összefogásnak, melyet Magyarország Kormánya kezdeményezett.

Egyházközség lévén, tisztünk és feladatunk az, hogy Istent megismertessük mind a gyerekekkel, mind a szülőkkel. Erre alkalom a hetente megtartott vallásóra, az ünnepek, valamint az évnyitó és évzáró ünnepélyek. A vallásórákon a Szentírás különböző történetein keresztül betekintést kapnak abba, hogy mi a Biblia, ki a Biblia főszereplője, mindannyiunk életének szervezője, irányítója: Isten.

Azzal a reménységgel folytatjuk munkánkat, hogy az Örömhír mindenkihez eljusson, minél többen megismerjék Urunkat.