KIRÁLYHÁGÓMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET
Akik Istent szeretik, minden javukra van. (Róm 8,28)
410202 Nagyvárad (Oradea), Sulyok István u. 9 szám, Románia - tel/fax: +4-0259-435.386
2024 február 22.

KRISZ – KAPOCS 2024

A Királyhágómelléki Ifjúsági Szövetség tervezői napjai a zutori Exodus központban febuár 18-21 között
KRISZ – KAPOCS 2024

Köszöntünk, KRISZESEK!

Jelentjük szeretettel, hogy lelkesen rakosgatjuk a a KRISZ mérföldköveit. Talán már az épületét is építgetjük. Körvonalazzuk a Kultúráját, megéljük a Közösségét, nyitogatjuk a Kapuit, hordjuk bele nagy izgalommal a református ifjak KRISZtus-testének Köveit.

Mintha ezzel a pár mondattal le is írtam volna annak a lényegét, ami abban a pár napban történt, amit a KRISZ vezetői, és munkatársai töltöttek el az Exodus Alapítvány Zutori Konferenciaközpontjában. KRISZ Tervezői Napok címén vezetett együtt gondolkodásban volt ez a kis csapat. Jövőt tervezni az egyházkerületünkben folyó ifjúsági munkának, megerősíteni a szervezeti kultúrát, tisztázni a célokat, feladatköröket, struktúrát, arculatot álmodni, személyesen elköteleződni a szolgálat iránt, bevonni másokat és megünnepelni mindenkit, aki ebben a szépséges szolgálatban helyt áll: ezek a kulcsmondatai annak a víziónak, amit a KRISZ a jövőben fel akar építeni. Ennek a kidolgozásában segített Vékony Zsolt-József egyházkerületi ifjúsági előadónak és a szervezet vezetőségének, Nagy Tibor alelnöknek és Ádám Zsolt vezetőségi tagnak az a lelkes csapat, amelyik az egyházmegyék ifjúsági előadóiból és egynéhány ebben a szolgálatban tapasztalt vezetőből állt. A tervezést Baintner Flóra és Nyikos Anna szakmediátorok vezették.

Mindez egy múltra való visszatekintéssel kezdődött február 18-án, vasárnap este. Ekkor készült el az a Hála-Fal, amelyikre azok a megvalósítások kerültek fel, amit a KRISZ az elmúlt időszakban sikerre vitt. Egy ilyen megerősítő alapozás után hétfőn a szervezeti kommunikáció témakörében a résztvevők tisztázták a szervezeti identitást, újraleltározták a tavalyi vállalásokat és szembenéztek a fennálló akadályokkal és félelmekkel. Ezt követően a KRISZ új arculat-elemeit is felvázolták, majd a csapat szükségleteit is megfogalmazták. Az első nap a KRISZ szervezeti struktúrájának az újragondolásával és egy teljes állású főmunkatárs szerepkörének a kidolgozásával zárult.

Utolsó, harmadik napra a konkrét feladatok kitűzése és a jelenlévők elköteleződése maradt. Ezzel zárult ez az igencsak intenzív és gazdag tanácskozás.

Így van ez most a KRISZ-ben. Királyhágómelléken. Krisztusban. Közösségben.

Mike Pál, magyarkéci lp.