KIRÁLYHÁGÓMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET
Akik Istent szeretik, minden javukra van. (Róm 8,28)
410202 Nagyvárad (Oradea), Sulyok István u. 9 szám, Románia - tel/fax: +4-0259-435.386
2024 június 6.

Elkezdődött a Szatmári Református Egyházmegye esperesi hivatalának felújítása

Hálaadással tekintünk Magyarország Nemzeti Kormányának támogatására.
Elkezdődött a Szatmári Református Egyházmegye esperesi hivatalának felújítása

Református Anyaszentegyházunk felépítése egyértelművé teszi, hogy minden egyházi struktúránk alapja a gyülekezet, meghatározott területen lévő gyülekezetek közössége az egyházmegye és az egyházmegyék együvé tartozása mutatja az egyházkerületet. Legtöbbet a református egyháztagok az egyházból akkor látnak, amikor elmennek a templomukba istentiszteletre, felkeresik a parókián a lelkipásztort vagy ifjúsági alkalmakra indítják gyermekeiket a gyülekezeti házak irányába. Teljesen természetes, már-már magától értetődő, hogy mindezekhez a szolgálatokhoz szükséges infrastruktúra rendelkezésre áll, nincs semmi akadálya annak, hogy a megfelelő épületek bírtokában a lelki életet is megélhesse a gyülekezet közössége. Sajnos ugyan ez nem volt ennyire természetes sem az egyházkerület, sem az egyházmegyék tekintetében. 2016-ban költözhetett be és találta meg a Királyhágómelléki Református Egyházkerület a maga otthonát, ami után megindulhatott az egyházmegyék ilyen színtű fejlesztése is. Az elmúlt száz év viszontagságos időszaka sajnos nem tette lehetővé Egyházkerületünk számára azt a fejlődést, ami a trianoni döntés után nagyon fontos lett volna. A kommunista diktatúra idején a létért küzdött az egyház, az azt követő időszakban pedig fontossági sorrendben próbáltuk bepótolni a hiányosságainkat. Köszönet illeti ebben a törekvésben Magyarország Nemzeti Kormányát, hiszen az az intézményi megerősödés, ami láthatóvá vált, ennek az együttműködésnek is köszönhető. Hatalmas lépéseket tehettünk és ennek nemzetstratégiai jelentősége óriási.

Száz esztendő után az esperesi központok kialakítása mindenképpen mérföldkőnek tekinthető. Hálaadással tekintünk Magyarország Nemzeti Kormányának támogatására, amely által ez a régi szükség szinte teljes egészében megoldódhatott. Száz év után mindegyik egyházmegye székhellyel rendelkezik, így a kiszámíthatóság és stabilitás irányába mozdultunk el, megerősödve a többségi társadalom szemében is. A Szatmári Református Egyházmegye esperesi hivatalának munkálatai az idei évben kezdődhettek el. Az ingatlan rendelkezésre állt, az építkezési engedélyt és a terveket elkészítettük és a munkálatoknak hozzáláttunk. A terveknek megfelelően a támogatási összegből elbontottuk az ingatlan hátsó részén található, nagyon rossz, már-már életveszélyessé vált melléképületsort, ami után egy hatalmas udvart kaphatunk.  Ugyanakkor lecseréltük az utcafront felöli oldalon lévő épület tetőszerkezetét, nyílászáróit és a bevakolták a külső falat. Esztétikailag már így ebben az állapotában körvonalazódni látszik az ingatlan majdani formája, ezáltal is hirdetve, hogy mindig szükséges a megújulás!