BIZONYSÁGOK KÁRPÁTALJÁRÓL

A bizonytalanságot, ismeretlent és kiszámíthatatlanságot legyőzve 8 egyházkerületünkben szolgáló lelkipásztor vállalkozott, hogy csatlakozik, ahhoz a Kárpát-medencei református kezdeményezéshez, miszerint időről időre meglátogatjuk a háború következményei által sújtott gyülekezeteket és azok vezetőit, igyekezve őket bátorítani. Így jutottunk el 2025. június 21--22-én a következő gyülekezetekbe: Beregszász, Mezővári, Tiszaújfalu, Tiszaásvány, Bene, Csetfalva, Sárosoroszi, Tiszabökény, Péterfalva, Bakta, Mezőgecse, Tiszacsoma, Korláthelmec, Kisgejőc, Aklihegy, Öregakli, Tivadarfalva, Csongor.

 Általánosan érvényes, hogy az elmúlt években a gyülekezetek létszáma felére csökkent, főleg a fiatal felnőttek és középkorúak, kivált képen a férfiak hiányoznak a leginkább, akik legtöbbje külföldre menekült, bujkál, vagy sajnos besorozták. Ennek következményei lesújtóak a közösségre nézve, viszont a legtöbb helyen nem veszítették el reménységüket. A helyiek lehetőségükhöz mérten helytállnak, és olyan gyülekezetek is vannak, ahol az emberek buzgóbban keresik Istent, akár az istentiszteletek látogatottsága is arányaiban növekedett.

Szombaton, június 21-én indult a csapat egy része Nagyváradról Beregszász irányába Bogdán Szabolcs János, püspök vezetésével. Batizon, majd pedig Halmiban csatlakoztak a Szilágyságból, illetve Nagybányáról érkező szolgatársak. A határátlépést követően Taracközi Ferenc, a beregszászi református gyülekezet vezető lelkésze fogadta és kalauzolta a vendégeket. Beregszászon Zán Fábián Sándorral, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspökével is találkozhattak a Királyhágómellékről érkezők.

 Azért vállaltuk ezt a szolgálatot, mert bátorítani, buzdítani, vigasztalni, felüdíteni, tehermentesíteni szerettük volna testvéreinket. Ugyanakkor Kárpátaljára érkezésünket követően már az első órák után kiderült és csak egyre jobban megerősödött, hogy mi magunk többet kaptunk és épültünk a találkozások és beszélgetések alatt. Rokonlelkekre ismerhettünk kárpátaljai magyar testvéreink között, hiszen a beszélgetések első mondatai után az az érzésünk támadt, mintha évtizedek óta ismertük volna egymást. Álljon hát itt ebből a bizonytalan világból néhány egymondatos bizonyság:

 István, aki évtizedeken át, minden körülmény között harcolt az ő magyar és keresztyén népéért, minden tőle telhetőt megtéve, hogy Istenhez és egyházához közelebb vonja őket, építve Isten Országát, mind lelkileg, mind testileg ma is Isten harcosa.

 Ferenc, aki időt, erőt, energiát, figyelmet ajánlott fel áldozatul, önmagát nem kímélve, másoknak biztonságot és vezetést nyújtott, meghallgatott és megosztott, figyelt és tanácsolt, a mi végtelenül bölcs és szerető Urunkra mutatott akarva, akaratlanul.

  Beatrix, aki hűségével, csendességével, alázatos szeretetével szolgálatkészen teszi önmagát sokadikká a sorban, csakhogy viszonozza Megváltója önfeláldozó szeretetét.

 Lajos, aki vendégszeretettel és kedvességgel, precizitással és mindent kigondolva, ugyanakkor esztétikai érzékkel és a finomságokra is odafigyelve adta bizonyságát annak, hogy a Teremtő létezik, akinek a kreativitását ő maga is örökölte és folytatja.

 Károly, aki egy élethosszig tartó szolgálat után, még mindig nem vonult vissza, hanem nyugodt éveiben is, törekszik arra, hogy lehetőség adtán segítsen, helyt álljon. Amikor csak teheti az Ő nagy nevét dícséri.

 Erika, aki egy hónapja veszítette el fiatal testvérét és két hete párját kapták el és vitték be katonai kiképzésre, egyáltalán nem tudva mit hoz a holnap, utolsó reménységként a jóságos Istenben bízik, de készen áll akarata elfogadására, bármi is legyen az.

 Szabolcs, akit Isten nagy teherrel bízott meg, mégis derűsen és hittel, szelíden és szeretettel, ugyanakkor komolyan és határozottsággal, tőle jövő értelemmel és bölcsességgel hozza meg a kisebb és nagyobb döntéseket.

 Zsolt, aki intelligenciájával, körültekintő figyelmességével, áldozatos szolgálatával, igényességével, örömével, hálájával és bizonyságtételével szolgált felénk, akik szolgálni jöttünk, arra mutatott, Aki felemel és felüdít.

 Larissza, aki mosolyával, életrevalóságával csókolomot köszön a legnagyobb természetességgel annak az idegennek, akiről semmit sem tud, miközben a zsenge élete nagyon sok sebből vérzik, maga a bizonysága Gyógyító Jézusunknak, aki magához hívja a megterhelteket.

Ádám Zsolt KRISZ koordinátor