XVIII. Egyházkerületi Bibliaismereti Vetélkedő

Az egyházmegyei selejtezőkből továbbjutott ifjúsági csapatok, illetve az előző évi győztes csapat (Nagyvárad‑Olaszi) mérték össze bibliai tudásukat Dávid története és több zsoltár alapján. Az egyházmegyéket képviselő csapatok: Koltó (Nagybányai eme.), Szatmár‑Szamosnegyed (Szatmári eme.), Ákos (Nagykároly), Érszőllős (Érmelléki eme.), Nagyszalonta (Bihari eme.), Temesvár‑Belváros (Temesvári eme.), Lompért (Szilágysomlyói eme.), Zilahi Református Kollégium (Zilahi eme.).
Az igei bevezetőt Bogdán Szabolcs püspök tartotta Dávid Sámuel általi prófétává kenésének történetealapján (1Sám 16,1-13). Emlékeztetett, hogy Isten nem az emberi logika szerint munkálkodik; ne ragadjunk le a látszatnál, hiszen „az Úr azt nézi, ami a szívben van”; illetve mindent az Úr végez Szentlelkeáltal. Abbéli örömét is kifejezte a püspök, hogy ez, a „felnőttkort” megért bibliaismereti vetélkedő több mint tantárgyverseny, hiszen az Igével való áldott foglalkozás – áldást kívánva a rendezvényre.
A megjelentek köszöntését, a csapatok bemutatását és a vetélkedő levezetését Gecse Tamás érmelléki ifjúsági előadó végezte.
Az idei vetélkedő anyaga Dávid fiatalkora: elhívása, megmérettetése, barátsága, hűsége, bujdosása volt (1Sám 16‑31; 2Sám 1‑5) – ez egészült ki az egyházkerületi szakaszona bujdosás idejéből való zsoltárokkal (Zsolt 52, 54, 56, 57, 59).A csapatok Dávid ifjúkora 20‑20, kivetített kvízkérdésre válaszoltak írásban, két fordulóban. A leragasztott csapatnevű tesztlapokat többtagú zsűripontozta külön, mindkét fordulót követően.
A vetélkedő alatt az ákosi The One Way ifjúsági keresztyén zenekar (Dari Andrea, Dari Anna, Gotczman Márk, Gotczman Máté, Nagy Ferike, Tarr Tamás) szolgált – velük együtt énekelve a résztvevők is.
A javítás alatt játékos foglalkozásokra is sor került. Balogh Zsuzsa kéci munkatársaktivizáló, ismerkedős játékot tartott a résztvevőknek. Szakács Zoltán nagyváradi iskolalelkész pedig online villámkvízt készített és vezetett le a résztvevők számára.
A zsűri kiértékelése alapján, az elérhető 97 pontból sokszor szoros versenyben, a következőképpen alakult az eredmény: I. Ákos (Bíró Mátyás, Gotczman Máté, Joldos Jázmin, Szilágyi Zsejke – felkészítő: Gál Lídia‑Hajnallp.); II. Szatmár‑Szamosnegyed (Balos Attila,Barát Tamás, Bauer Mátyás, Tolvai Alex– Kocsis Norbertlp.); III. Temesvár‑Belváros(Boros Szonja, Illés Sándor, Nagy Natália,Tamássy Dávid – Szabó Gabriella lp.); IV. Érszőllős (Illyés Teodóra, Szabó Timea, Szőcs Debóra, Szőcs Milán – Illyés Tamáslp.); V. Lompért (Bogya Adrienn,Petkes Erik, Sólyom Hanna, Székely Kata– BogyaÁrpádlp.); VI. Koltó (Csendes Ildikó, Kadar Panna, Móra Vivien, Torkos Dávid – Tar Renáta vallástanár); VII. Nagyszalonta(Fazekas Anna, Kelemen Kinga, Lozsádi Eszter, Oláh Eszter – Mikló István‑Boldizsárlp.); VIII. Zilah (Boros Tivadar, Nagy Olivér, Nagy Vanda, Szabó Emília– Kis Csilla iskolalelkész); IX. Nagyvárad‑Olaszi (Gyöngyösi Gergő,Soós Balázs, Tamás‑Péter Dorka, Varga Alexa– Horvát‑Szántó Alexandra slp.). Köszönet a csapatokat felkészítő és/vagy elkísérő lelkipásztoroknak és pedagógusoknak!
Minden résztvevő egyedi pólót, kulcstartót és golyóstollat kapott ajándékba; a jutalom pedig keresztyén könyvekből, társasjátékból és strandbelépőből állt. A finom ebéd, a változatos rágcsálnivalók, és nem mellesleg a remek kávé külön bónusznak tekintendő.
Kiemelendő, hogy a 18. életévét megért, felnőttkorúvá vált Bibliaismereti Vetélkedő érmelléki kezdeményezésű,az egyházkerületi szakasz megrendezésének is szinte minden alkalommal az érmelléki Magyarkéc adott helyet – köszönhetően Mike Pál házigazda lelkipásztornak, korábbi érmelléki ifjúsági előadónak.
A Magyarkéci Református Egyházközség „Fészek” nevű gyülekezeti és diakóniai központja a maga kiváló és új infrastruktúrájával tökéletes helyszínnek bizonyult; a helybeli Kécenlét Egyesület munkatársai pedig remek szervezőként és házigazdaként jeleskedtek – ezúttal is.
A rendezvény támogatói: Kriályhágómelléki Református Egyházkerület, KRISZ – Kriályhágómelléki Református Ifjúsági Szövetség, Magyarkéci Református Egyházközség, Kécenlét Egyesület – Magyarkéc, Érmelléki Református Egyházmegye, KRE-SPA Strand és Gyógyfürdő.
Ifjaink legyenek és maradjanak Krisztus jó katonái, a Nagy Király megváltott gyermekei, Egyházának hűséges tagjai!
Oroszi Kálmán
Fotó: Gergely Ruben
Több fénykép egyházkerületünk facebook oldalán!




