Tájékoztatás

Istennek adunk hálát a jókedvű adakozókért, akik a Királyhágómelléki Református Egyházkerületben mintegy 340.000 lejt adakoztak 2025-ben a székelyföldi árvízkárosultak megsegítésére. Köszönetet mondunk ezért a gyülekezeteknek, presbitériumoknak és lelkipásztoroknak, akik a helyzet súlyosságát felmérve, közreműködtek a segítségnyújtásban.
Az adományok összesítése után egyházkerületünk elöljárói az árvíz sújtotta gyülekezetek, közösségek lelkipásztoraival, az érintett egyházmegyék espereseivel, valamint az Erdélyi Református Egyházkerület vezetőségével is egyeztettek, hogy a támogatás a leghatékonyabban kerüljön felhasználásra ott, ahol a legnagyobb szükség van rá.
Így 15.000 lejjel támogatást kapott a parajdi gyülekezet, illetve összesen 205.000 lejjel támogattuk a katasztrófában érintett kilakoltatott családokat, a munka nélkül maradt SALROM és SALSIND alkalmazottakat, összesen 205 személyt.
Az adományokból gazdasági támogatást nyújtunk (voucherek formájában) az Urbán Andor egyházi panziónak 30.000 lej értékben.
A parajdi katasztrófát követő hetekben sorra álltak le a vízüzemek, és negyvenezer ember maradt ivóvíz nélkül. Előfordultak olyan napok is, amikor Dicsőszentmártonban teljesen leállt a vízszolgáltatás, mert a nyersvízben mért sókoncentráció olyan magas volt, hogy a szivattyú berendezéseket tönkretette volna. Dicsőszentmártont 60.000 lej értékű, két teherautónyi palackozott vízzel támogattuk. A kapott vízmennyiségből október 3-tól tudták biztosítani a helyi magyar közösség számára a szükséges ivóvizet.
A küküllőmenti települések és kisgazdaságok támogatására 18.000 lejt adományoztunk, amiből kutakat fúrtak és 12.000 lej értékben víztartályokat vásároltak.
Az érintett gyülekezetek levélben is kifejezték hálájukat a hathatós segítségért. Hordozzuk továbbra is imádságban székelyföldi testvéreinket, könyörögve a Kegyelem Urához, hogy adjon erőt a bajbajutottaknak!
Soli Deo Gloria!
