Teológiai hallgatók találkozója az egyházkerületi vezetőséggel

2026. április 24–26. között rendezték meg negyedik alkalommal Sólyomkőváron a királyhágómelléki teológiai hallgatók találkozóját az egyházkerületi vezetőséggel. Az idei évben a találkozónk címe „A lelkipásztor HÁZassága” volt. Tartalmas együttlétet kínált a teológiai hallgatók számára az idei alkalom is, hiszen lehetőségünk volt hiteles példákat látva elmélyülni a lelkipásztor házasságának témakörében.
A pénteki napon, a délutáni órákban Kolozsvárról elindulva, miután mindannyian megérkeztünk a nyitóáhítat és a közös éneklés teremtette meg a hétvége lelki alapját. A nyitóáhítatot követően a szervezők köszöntése következett, aminek keretein belül ismertették a hétvége céljait és főbb irányvonalait. A vacsora után már kötetlenebb hangvételű beszélgetős és játékos eseményekkel zártuk le a napot.
A szombati nap a lelki táplálékul szolgáló reggeli áhítattal indult, majd közös reggelivel folytatódott. A délelőtt központi eseménye pedig egy előadás volt, amelyet Illyés Tamás Zoltán és felesége Zsuzsanna tartottak, és amely a lelkipásztori élet és a házasság gyakorlati kérdéseit taglata számunkra. A közös ebéd után fórumbeszélgetés következett, ahol két házaspár - Sándor András esperes úr és felesége Éva, valamint Iepure Tőtős Emese lelkipásztor és férje Rudolf – osztották meg tapasztalataikat, bizonyságaikat. Ez a rész nagyon értékesnek bizonyult, hiszen személyes példákon keresztül világítottak rá a szolgálat és a családi élet kihívásaira és örömeire.
A délután második felében szabadidő állt rendelkezésünkre, amely lehetőséget adott pihenésre, beszélgetésekre vagy akár közös kikapcsolódásra is. Az esti vacsora, pedig ismét közösségi élményt nyújtott a közös sütögetés révén. A napot a már hagyományossá vált „püspöki forró szék” beszélgetés zárta, amelyen Bogdán Szabolcs János püspök úr és Dénes István Lukács főjegyző úr válaszolt a felmerülő kérdéseinkre.
A vasárnapunk szintén reggeli áhítattal indult, majd a hétvége csúcspontja következett, amikor megkezdődött az istentisztelet, amelyen a püspök úr felüdítő és bátorító szavai szolgáltak útravalóul a mindennapjainkra és a jövőnkre nézve. Az alkalmat közös úrvacsorai közösséggel zártuk le, amelyen a főjegyző úr ágendázott, ezzel is fokozva az esemény ünnepi hangulatát. A közös ebéd után pedig a találkozó a hazautazásunkkal zárult.
Istené legyen a dicsőség, hogy a hétvége mind szakmai, mind lelki, mind közösségformáló szempontból építő volt mindannyiunk számára. Reménykedünk, hogy sok ilyen áldásos találkozásban lesz még részünk.
Ifj. Kovács Gyula
Fotók: Torkos Márk Erik
Több fénykép az egyházkerület Facebook oldalán









