KIRÁLYHÁGÓMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET
Akik Istent szeretik, minden javukra van. (Róm 8,28)
410202 Nagyvárad (Oradea), Sulyok István u. 9 szám, Románia - tel/fax: +4-0259-435.386

A közös imádság erejével - női imanap december 5-én

Ifj. Koszta Endre, Szatmári Friss Újság
Szatmár megye mindkét református egyházmegyéjében december 5-én vasárnap tartották meg a női imanapot.
A közös imádság erejével - női imanap december 5-én

A közös imádság erejével

Szatmár megye mindkét református egyházmegyéjében december 5-én vasárnap tartották meg a női imanapot. A Nagykárolyi Református Egyházmegye Nőszövetsége vasárnap délután a magyarcsaholyi templomban tartotta meg a Kárpát–medencei magyar református női imanapot.

Az igehirdetés szolgálatát Nt. Nagy Sándor esperes végezte, aki a János evangéliuma 20. fejezetének 21. verse alapján prédikált, a jelenlévők bátorítására szánva Jézus szavait: „Békesség néktek! Amiként engem küldött az Atya, én is akképpen küldelek titeket”. A prédikáció után az egyházmegye nőszövetségének tagjai közösen imádkoztak a református egyház vezetőiért és munkásaiért, az egyházi intézmények fejlődéséért, a gyülekezetek tagjaiért, a gyermekek és az ifjak jövendőjéért. Összesen nyolcan mondtak imádságot, majd Balogh Enikő, az egyházmegye nőszövetségének korábbi elnöke ismertette a Tiszántúli Református Egyházkerület Nőszövetsége (Magyarország) által megszerkesztett idei részletes programot, illetve ennek jelentőségét hangsúlyozta.

kep

Kurta–Tőtős Beáta jelenlegi elnök beszéde után Nagy Róbert, a Magyarcsaholyi Református Egyházközség lelkipásztora, a rendezvény házigazdája mondott köszöntő beszédet. Az imanap szeretetvendégséggel zárult.

Vetítéssel színesítették

A Szatmári Református Egyházmegyében a hagyományokhoz híven idén is a Szatmár–Szamosnegyedi Református Egyházközségben zajlott vasárnap a női imanap – tájékoztatott Bogya Kis Mária házigazda–lelkipásztor, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Nőszövetségének elnöke. Mint elmondta, az egyházközség templomában megtartott ünnepi istentiszteleten Muzsnay Lászlóné nagyecsedi (Magyarország) lelkipásztor hirdetett igét, aki több mint húsz imádságos szívű nőszövetségi taggal érkezett.

Az imanap központi témáinak feldolgozása után képes vetítésre is sor került, amelynek során a Tiszántúli Református Egyházkerület templomairól, nevezetes tájairól, illetve ezeknek természeti szépségeiről láthattak képeket a jelenlévők. Ugyanakkor a résztvevők a közös éneklések során is megerősödhettek hitükben. A szatmárnémeti ünnepség is szeretetvendégséggel ért véget.

Ifj. Koszta Endre

Szatmári Friss Újság