Ünnepi pásztorlevél karácsonyi pásztorokhoz

Ünnepi pásztorlevél
Karácsonyi pásztorokhoz

Sohasem volt könnyű pásztornak lenni. Betlehem pusztáján, vagy szülőföldünk pusztulással megfélemlített tájain nehéz az őrizőnek. Sötétséggel viaskodunk. Többnyire a mieink is gyanakvóan hallgatnak bennünket panaszos szavaink nyomán, hiszen az eddigi tegnapokhoz képest ma több a fény és rövidebbnek ígérkezik az éjszaka. Ennek ellenére fáradtak vagyunk, sokan betegek, nincsen munka és a segélyek nem erősítik az emberi méltóságot. A végidő közeledésétől való aggodalom, és az ítélet félelmes nyomása megnőtt.
A mai pásztor nem a puszta és a pusztuló állapotok felvigyázására kap megbízatást. Mi nem lehetünk nemzetünk hajdani dicsőségének múzeumőrei, sem tétlen siratói, de még csak azok sem, akik hétrét görnyedve alamizsnát koldulunk bennünket megvető idegenektől. Nekünk talpra kell állnunk, illetve elesett állapotunkból ki kell egyenesednünk. Isten Igéje erre ad lehetőséget. Erre sokan azt mondják, de hiszen ezt eddig is tudtuk, akkor mégis miért vagyunk kérlelhetetlenül földhöz vert állapotban? Bűnbánattal megállapíthatjuk: azért, mert mi azonnal talpra akarunk szökni, kihagyva a kikerülhetetlent, azaz a kiegyenesedést térdre emelkedésselkell kezdenünk.

Karácsony a térden állás alkalma. Csodálatos ünnep a sötétségben poklokat járó pásztoremberek részére. Ünnep, mert a végidő miatti félelem megtörik, a lemondásban és a megadásban tehetetlen nemzet új lehetőséget észlel. Ünnep, mert a nyomorú földi létben megjelenik a mennyei lét valósága, bár még csak tükör általi homályban, de már eltagadhatatlan gyönyörűséggel. Ünnep, mert karácsony csendjében a lélek térden álló cserépedényében a kárhozat felett győzedelmeskedik a kegyelem, a halált kiszorítja az élet.  
Karácsony a térden állók seregének a gyűjtése is. Jelenések könyvében olvassuk, hogy „nagy sokaság volt ott, amelyet megszámlálni senki sem tudott… a trónus előtt és a Bárány előtt álltak fehér ruhába öltözve, kezükben pedig pálmaágak…” (Jel 7,9 és kk.)

Mi is többen leszünk az ünnepi istentiszteleteken, mint más alkalmakkor, de közel sem annyian, mint lehetnénk. Vannak, akiket a világ tart távol a templomtól, vannak, akiket a gyülekezet belső feszültsége nem enged közel, és vannak, akik arra gondolnak, hogy a mennyben is kevés a hely, az ünnepi seregben pedig feleslegesek. Karácsony új szemléletet kíván tőlünk. A megpecsételt száznegyvennégyezer mellett még megszámlálhatatlanul sokan vannak, a most távollévők közül rengetegen lesznek a királyi szék előtt. A ma még téveteg tömegből sokan fognak pálmaággal kezükben a győztes mennyei gyülekezethez tartozni. 
Mi tudjuk, hogy mindez azért lehet, mert Isten parancsol angyalainak, akik feltartóztatják az ítélet erőit, más angyalok kelet felől érkeznek, Éden felől jönnek a szolgálattévőkhöz. Nekünk hirdetnünk kell Isten kimondhatatlanul irgalmas szeretetét, hogy már itt közöttünk többen lássák karácsonykor a mennyei jövőt, a beteljesült holnapot, a ma még óvatos váradalmat, ami felülmúlik mindent a végső időben.

Karácsonyi pásztorként annyi a dolgunk, hogy példás csendességben ünnepeljük a sötétséget meghátráltató Megváltót, alázatos lelki térden állással imádkozva a még aggodalommal élő távoliakért.

Nagyvárad, 2010. karácsony hava

Áldott karácsonyi ünnepért könyörögve, 
Csűry István püspök