KIRÁLYHÁGÓMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET
Akik Istent szeretik, minden javukra van. (Róm 8,28)
410202 Nagyvárad (Oradea), Sulyok István u. 9 szám, Románia - tel/fax: +4-0259-435.386

Tanácskozás a KRE, a Partium önkormányzati elöljárói és parlamenti képviselői között

A KRE sajtóosztálya
Tanácskozás a KRE, a Partium önkormányzati elöljárói és parlamenti képviselői között
Tanácskozás a KRE, a Partium önkormányzati elöljárói és parlamenti képviselői között

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület
Lelkipásztori Karának

A Partiumi Magyar Polgármestereknek, Megyei Alelnököknek
és Parlamenti Képviselőinek
Székhelyükön

          A Királyhágómelléki Református Egyházkerület nevében, a megelőző találkozókhoz híven, ezúton ismételten tanácskozásra hívjuk Partium magyar önkormányzati elöljáróit és bukaresti parlamenti képviselőit.
          Jól érzékeljük azt, hogy kisebbségi magyarságunkra a politikai megosztottságunk, valamint az USL pártszövetség nagyarányú választási győzelme után, kettős teher nehezedik. 
Ugyanakkor, Egyházkerületünk számára látszólagos ellentétként jelentkezik az, hogy természetes szövetségeseket látunk a legnagyobb kárpát-medencei összefogást megvalósító Fidesz-KDNP-ben, valamint a legnagyobb erdélyi összefogást felmutató RMDSZ-ben. 
Éppen ezért, szükségét látjuk – a transzilvanizmus továbbviteleként – egy általános erdélyi szellemi és politikai út kijelölésének, valamint a mindennapi cselekvés koordinátái meghatározásának.
Tisztában vagyunk azzal, hogy a feladat megoldása nem fog könnyen menni. Ezért tanácskozásunkat olyan kezdetnek tekintjük, mely szem előtt tartja: az erdélyi magyar „Élet él és élni akar”!
A fentiek szellemében hívjuk a partiumi magyar elöljárókat és képviselőket a 2013. április 19-én, 10 órai kezdettel, az Egyházkerület nagyváradi székházának dísztermében tartandó tanácskozásra (Városháza u. 27 szám).
„A békesség kötelékében”, maradunk tisztelettel és szeretettel:

Nagyvárad, 2013. március 11.

Csűry István                                                  dr. Varga Attila
      püspök                                                         főgondnok

Napirenden szerepelnek:

  • Áhítat – Lukács József főjegyző
  • Köszöntő – dr. Varga Attila főgondnok, képviselő
  • Erős gyülekezet, erős képviselet – természetes szövetségesek, útkeresés – Csűry István püspök
  • Korreferátum – Szabó Ödön képviselő
  • Cél, mely egyesít – református kórház – Forró László előadótanácsos
  • Korreferátum – Cseke Attila képviselő
  • Restitúció – jogőrzés és jogorzás – Antal János előadótanácsos
  • Korreferátum – Seres Dénes képviselő
  • Vállalt feladatok és támogatások – kongruák, pályázatok – Farkas Zsolt előadótanácsos
  • Korreferátum – Erdei D. István képviselő