KIRÁLYHÁGÓMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET
Akik Istent szeretik, minden javukra van. (Róm 8,28)
410202 Nagyvárad (Oradea), Sulyok István u. 9 szám, Románia - tel/fax: +4-0259-435.386

Pályázati felhívás

A KRE sajtóosztálya
Pályázati felhívás
Pályázati felhívás

Pályázati felhívás

A Királyhágómelléki Református Egyházkerületbe, azon belül az Aradi Református Egyházmegyébe kebelezett, 310 lelket (németszentpéteri szórvánnyal együtt) számláló Arad-Mosóczi Református Egyházközség presbitériuma pályázatot hirdet a nyugdíjazás által megüresedett lelkipásztori állás betöltésére.

A gyülekezethez tartozik az Aradtól 35 km-re fekvő Németszentpéteren megszervezett szórványgyülekezet, újonnan épült templommal.

Az Arad-Mosóczi gyülekezetnek kívül és belül felújított új temploma van.

– Az 1992-ben épült parókia jó állapotban van. Rendelkezik 4 szobával, irodával, fürdőszobával, konyhával, pincével, melléképületekkel.

– A templom és parókia udvarán kántori lakás is van, valamint egy 2 emeletes gyülekezeti ház, mely konferencia-központként és ifjúsági házként működik, konyhával felszerelve, 8 vendégszobával.

– A gyülekezet tulajdonát képezi az Aradtól 30 km-re levő Kladován egy 0,45 hektáros gyülekezeti tábor, újonnan épült vendégházzal.

– A gyülekezet tulajdonát képezi még egy 9 személyes Opel Vivaro kisbusz.

– Helyben, a mosóczi városrészben 1-4. osztályos összevont (osztatlan) magyar tagozat működik, Arad belvárosában pedig 8 osztályos magyar tannyelvű általános iskola és líceum.

– A kántori szolgálatot egész normás szakképzett kántor végzi.

– Lelkész javadalmazása: besorolás szerint.

– A gyülekezet magyarországi és holland testvérgyülekezeti kapcsolatokat ápol.

– A jelentkező lelkipásztornál előnyt jelent a kétnyelvű (magyar és román) igehirdetési szolgálat, temetések és virrasztók alkalmával.

– További elvárások: beteglátogatás úrvacsorai szolgálattal, a már beindított mentőmisszió folytatása, szenvedélybetegeket mentő és gyógyító konferenciák megszervezése.

Pályázhatnak:

1. Mindazon lelkipásztorok, akik a második lelkészképesítő vizsga oklevelével rendelkeznek.

2. A pályázat leadásához szükséges iratok rendjét a: Zsinati Jogszabályok és határozatok 2007. évi I. Jogszabály, A lelkipásztorok képesítéséről és alkalmazásáról 25 § tartalmazza.

Pályázati határidő: 2015. szeptember 20.

A pályázatokat az Aradi Református Egyházmegye Esperesi hivatalának címére várjuk:

Protopopiatul Reformat Arad, 317301 Adea, nr. 429, jud. Arad. Tel: 0257-357629, 0740320032.

Arad, 2015. augusztus 19.

Tisztelettel, Módi József esperes