KIRÁLYHÁGÓMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET
Akik Istent szeretik, minden javukra van. (Róm 8,28)
410202 Nagyvárad (Oradea), Sulyok István u. 9 szám, Románia - tel/fax: +4-0259-435.386

KÖRLEVÉL

A KRE sajtóosztálya
KÖRLEVÉL
KÖRLEVÉL

KÖRLEVÉL

Királyhágómelléki Református Egyházkerület Gyülekezetei részére

Nagytiszteletű Lelkipásztor testvérek!

Szeretett Gyülekezetek!

Európa válságos időket él, hiszen óriási menekülthullámmal és az ezzel együtt járó nehézségekkel kell szembenéznie. A háború átka elől menekülnek sokan, velük szemben nem maradhatunk közömbösek, azonban az is tény, hogy vannak, akik kihasználva mások nyomorúságát, megpróbálnak a szörnyűségekből hasznot húzni. Válságos időben pedig a nemzeteket vezető kormányok felelőssége is nagyobb. Magyar nemzetünk kormánya felelősségét érezve, a lelkiismeret és Európa törvényeinek megfelelve, próbál helyesen cselekedni. Sajnos, emiatt nemtelen támadások érik. Az Egyháznak ebben a helyzetben meg kell tennie azt, ami küldetéséből fakadóan is feladata, vagyis, hogy imádkozzon és imádságra buzdítson.

Erre a szolgálatra kérjük Egyházkerületünk minden tagját, Krisztus lelkülete szerint,imaláncot indítva a vasárnapi istentiszteletek alkalmával.

Imádkozzunk együtt nemzetünkért, nemzetünk kormányáért, a bölcs és felelős kormányzásért ebben a nehéz helyzetben, harcban. Imádkozzunk a józanság és ébredés lelkéért, hogy nemzetünk a keresztyénség megvallója legyen. Imádkozzunk azért, hogy népünk minden tagja a Kárpát-medencén belül és kívül ismerje meg azt a Krisztust, Aki békességet hozhat az erőszakos világba, szeretetettel töltheti meg a gyűlölettel teli szíveket. Imádkozzunk a keresztyén világért, Európa keresztyén gyökereinek a felvállalásáért, de legfőképpen azokért, akik az előállt helyzetet nem tétlen szemlélőként nézik, hanem keresztyéni küldetésüknek megfelelve a valódi rászorulókon segítenek, ugyanakkor felelősségük tudatában fáradhatatlanul teszik azt, amivel a Nemzet megbízta őket, védik Európa határait.

Nagyvárad,

2015. szeptember 29.

A békesség kötelékében,

Csűry István püspök                           Forró László főjegyző