KIRÁLYHÁGÓMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET
Akik Istent szeretik, minden javukra van. (Róm 8,28)
410202 Nagyvárad (Oradea), Sulyok István u. 9 szám, Románia - tel/fax: +4-0259-435.386

Kárpát-medencei imanap

A KRE sajtóosztálya
Kárpát-medencei imanap
Kárpát-medencei imanap

Kárpát-medencei imanap

LETÖLTHETŐ FÜZET (PDF)

Kárpát-medencei református hitéletünk régi szükséglete az, hogy a történelem folyamán darabokra tört, kívánatos egységet a gyakorlati egyházi életben újra élővé tegye. Ennél fogva keresztyén reménységgel támogatunk minden olyan kezdeményezést, amely céljául tűzte ki ennek a gyakorlati egységnek a létrehozását.

A lelki egység a Kárpát-medencei reformátusok között sohasem szűnt meg, hiszen az elszakadt részegyházak továbbra is egy gyö-kérből táplálkoztak. Ezt a lelki egységet az a bizonyos 2004. decem-ber 5-ei népszavazás sem bontotta meg. Erre egy bizonyíték az is, hogy létezik ez a Kárpát-medencei imanap, amikor egymásért imád-kozunk. Lelki egységünket legjobban a közös imában tudjuk kifejez-ni. A közös imádság olyan erőforrás, amelyben egymás hite által épülhetünk. Ez által megszilárdíthatjuk egységünket. Szükségünk van egymásra, hiszen ez a XXI. század komoly próbatétel elé állít mindnyájunkat. Különösen gondolunk most a kárpátaljai testvéreink-re, akik nehéz megpróbáltatásokban vannak. Hisszük és valljuk, hogy az egyház Ura nem feledkezett meg szenvedő testvéreinkről, és a megoldás a mi Urunkban, Jézus Krisztusban van, aki megsza-badít bennünket. Ez a reménység éltet és tart meg a hitben és az egységben is.

Bizonyságtételünk akkor lehet hiteles mások előtt, ha megmutat-juk, hogy egymást szeretjük, és szeretetben hordozzuk egymás ter-hét. Ebben az imádság a legelső feladatunk, és minden más ebből kell, hogy táplálkozzon.

Urunk áldja meg az együtt és egymásért imádkozó híveket, gyü-lekezeteket és egész egyházunkat!

Halász Béla,
a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspöke