Mennyei látás karácsonykor

Csűry István püspök karácsonyi pásztorlevele

„Ha nincs kijelentés, elvadul a nép, de boldog lesz, ha megfogadja a tanítást.” (Péld 29,18)

Karácsony azért lehet a keresztyének kitüntetett ünnepe, mert az addig rejtőzködőnek vélt Isten érinthető közelségbe érkezett. A továbbra is láthatatlant láthatóvá tette, a földre jött anélkül, hogy a mennyet elhagyta volna. Megjelent tökéletes gyermekként, akiben igazolódott, hogy Isten teremtménye, az ember is tökéletes volt, de önmagát ettől az állapottól éppen édeni életében megfosztotta.

Az önmagát megmutató Isten több rendben közeledett a teremtett világhoz. Próféták által szólt, kiválasztottait csodák árján vezette. Krisztus Jézusban testté tette az Igét, és ebből a testből állt elő az egyház. Ezért az egyház-testért halt meg a kereszten, de előbb elrendelte az úrvacsora kenyerében és borában a világ végezetéig tartó részesedést, azaz a közvetlen táplálkozást és élő kapcsolatot Vele és egymással. A keresztség sákramentumával gyűjti a sereget, amelyet megtart önmagának. Látható szent jegyek és pecsétek, látható közösség, érthető üzenet, engedelmes szolgálat, és sok hasonló örökség emlékeztet a kijelentett Istenre, Akinek az akarata ma is az, hogy engedelmesen részesüljünk a Vele való közösségben, és hirdessük másoknak is a megismerhető Urat.

Karácsony nemcsak azt kéri számon, hogy látjuk-e a láthatatlant, hanem azt is, hogy felismertük-e, hogy a kijelentés elhanyagolása ma is a nép elvadulását eredményezi. Mi már nem mondhatjuk, hogy Isten nem jelentette ki magát, hogy rejtőzködik, hogy eltitkolja akaratát. Mi semmit sem mondhatunk Istennek, de annál többet e megveszekedett, elvadult világnak. Bizony, a javító szándékú embereknek, különösen a gyülekezetek tagjainak, kiemelten az imádkozóknak mondaniuk kell, alkalmas és alkalmatlan helyen és időben, hogy a kijelentés kirekesztésével minden szinten erőteljes és gyors lefolyású hanyatlás következik be. Nemzeti, családi vonatkozásban tetten érhető ez a jelenség erkölcsi, gazdasági, szellemi szinten. Kijelentés nélkül az ember elveszíti a tájékozódó képességét a világ bonyolult folyamataiban. Eltévedés és eltévelyedés állapotában az Istentől elszakított ember nem találhat kiutat, hanem fokozza a mélyülést és a süllyedés megállíthatatlanná válik. A gondok növekedésének gyökere Isten megtagadása, amelyen jelentkeznek a vadhajtások, mint szemet szúró tünetek. Az elvadult embernek, se Istene se embere, csak ezernyi fájdalma és rágalma. Különösen szívünkben kell hordoznunk, azoknak sorsát, akik lassan távolodnak a gyülekezettől. Látnunk kell, sőt szóvá kell tennünk, ha azt észleljük, hogy az istentisztelet tartalma kiürülni látszik, vagy a formája eltér az illőtől. A bálványimádás alattomos ravaszsággal oson be a gyülekezeti életbe, és foglalja el azon helyeket, amelyeket üresen hagytunk. Isten választ adott önmagáról a megvadult világban, hogy angyalok hangja keljen a sötétségben, pásztorok új szívvel térjenek vissza a nyájhoz. Korunk karácsonyán hasonló a feladat. Hiányzó őrállókat kell pótolnunk katedrákon és szószékeken, presbitériumokban és szövetségeinkben. Elvadult világunkban szelídítenünk kell az erőszakosokat, az önmagukat törvények fölé helyezőket. Le kell lepleznünk az árulókat és a sorainkba beszivárgó bomlasztókat. Mindent Isten dicsőségére, hogy a közöttünk megéledő istenfélelem valódi kegyességet hozzon közénk.

A fentiek után a kérdező ember keresheti a választ arra is, hogy miként vehetné komolyabban a kijelentés ajándékát, a karácsonyi üzenetet, Isten Fiát. Érdemes az idézett igeszakaszt Károly Gáspár bibliájából is megvizsgálni. „Mikor nincs mennyei látás, a nép elvadul…” A kijelentés helyett „mennyei látásról” van szó ebben a fordításban. Nincs tévedés, csupán egy bennünket is segítő hangsúly áthelyezés.  Ameddig a kijelentés először azt tárja elénk, hogy Isten hogyan láttatja meg önmagát a láthatatlanságból, addig a második esetben az ember mennybe forduló látásáról hoz elénk megválaszolandó kérdéseket. Felemelő és önbizalom erősítő, ha azt halljuk ki, hogy van mennyei látásunk, a kijelentőt felismerjük. Istennek éppen ez az akarata, hogy üzenetére válasz érkezzék, jeleire jelzések következzenek, akcióját reakció kövesse. Az ember kiváltsága nemcsak annyi, hogy lát, és különbséget tud tenni a jó és rossz között, hanem mint teremtmények közül egyik sem, egyenesen a mennybe lát. Látja a mennyeit, a mennyből származót. Az elvadult állapot megalázó láttatása éppen ezért több fokozatú. Az elvadultság feltételezi, hogy a jó és rossz megkülönböztetésének készsége is sérült, a mennyei látás pedig elmarad. Etikai vonatkozásban nem kerülhető el annak megállapítása, hogy ameddig Isten mindent megtett az emberért, az ember gyakran megbukott. Létünk tragédiája az, hogy ameddig Isten a mennyből megrajzolja utunk térképét, elmondja a tudnivalókat, addig az ember megvakul és megsüketül. Isten kijelenti önmagát és akaratát, az ember egyéb ismeretekkel butítja magát.

Karácsonykor megkerülhetetlen számunkra a válasz, arra a kérdésre, hogy szabad-e fenntartani a menny nélküli állapotunkat, avagy a mennyei látás elhanyagolását. A kegyes ember istenfélelme, avagy a hitből való élet sohasem csalatkozik. Nincs olyan ínséges idő, hogy ne jutna a mennyei kenyérből (Zsolt105,40) a vándornak. A mennyei gabona (Zsolt78,24) kilátástalan helyzetben is ajándékként érkezik. A mennyei jelet (Mt15,16) nem adja farizeusok hadának, de mindig az őszinte embereknek. Jézus mennyei erővel gyógyít, és adja vissza az egészségét a benne hívőknek. Mennyei hajlékot ígér (1Kor5,2) azoknak, akik a földi sátorházukba is befogadják Isten Fiát, akit mennyei seregek követik (Jel19,14) minden útján.

Karácsony az igazi vízió, alkalmazható célra látás, valós célkitűzés, a beteljesült várakozás, a lendületes mennyhez közeledés ünnepe, amit illik nekünk felfedezni és hittel megélni. Az ég és föld érintkezése Isten és a mennyei látású ember együttléte, hadd kívánjunk magunknak és mieinknek ebben kiteljesülő áldott karácsonyt és megszentelt új esztendőt.

Nagyvárad, 2016 karácsonyán.

A békesség kötelékében,

Csűry István
püspök