Ünnepünk napján
Szeretett karácsonyi gyülekezet!
Kedves Testvéreim!
A reformáció 500. emlékévében karácsonyhoz érkezve kérdések halmazában találjuk magunkat. Kíváncsiak vagyunk a változásokra, keressük a megújulás eredményeit, mások kárörömmel nyugtázzák a vélt vagy valós váradalmak elmaradását. Valahol természetesek is ezek a viszonyulások, valahol az igazi lelki látlelet körvonalazódik.
Karácsony egyértelmű üzenet Isten megújító akaratáról, mert üdvözítő kegyelme megjelent. (Tit.2,11) Jézus Krisztus szabadító, de már érkezésével hozza az örömhírt, amit Ézsaiás előrelát, azaz Velünk az Isten! (Ézs.7,14) Isten mindent megtett a mi reformációnkért, szüntelen megújulásunk feltételét éppen karácsonykor szentesítette. Innentől nézve az egyedül Krisztus által (Solus Cristus) alaptétel már nem elv, hanem mennyei tett, amit reformátoraink felismertek, majd hirdettek is, hogy Szentlélek segítségével legyen Istenre tekintő élet az új szív és lélek birtokában; az új ég alatt, az új földön.
Testvéreim! Karácsonyunk ebben az esztendőben szembesítés a cselekvő Úrral, és a magunk megújulásért hozott áldozatával. Nem lehet hiányérzete annak, aki Istenben a tökéletes megújítót fedezte fel és lelkiismeretesen engedelmeskedett a hívó Igének, Krisztus Jézusnak, aki mindenek központjában van. A reformáció és annak folytatása azokban kelt hiányérzetet, akik Isten akaratát sem értették meg, sem saját odaadással csatlakozni nem szándékoztak. A megújulás személyes és egyéni ügy abban az értelemben, hogy nem másoktól kell elvárni, hanem önmagunktól az irgalmas Isten közelébe való érkezést, az állandó örömhír vételét és a hűséges engedelmességet a megújító akarat szerint.
Tanulságos megvizsgálni Krisztus születésekor történt válaszokat, amelyeket az a felismerés váltott ki, hogy “Velünk az Isten” azaz Immánuel. Ebben a sorban a pásztorokra gondolhatunk először. Az angyalok szavára elindultak, mert nézni akarták Isten ajándékát, hogy megtalálva lássák az ígéret beteljesült valóságát. Ebben a történetben (Luk.2,15-20) rövid idő alatt tobzódnak a tettek. Az éjszaka sötétségét így győzik le, hogy hajnalra ők is bizonyságtevőkké legyenek, akik Igét hirdetnek és Isten Szó-vivői lesznek. Nem maradtak pásztorbotjaikra támaszkodva, nem kezdték lebeszélni egymást saját elképzelésük szerinti véleményekkel, nem gondolták, hogy most helyettük másnak kellene indulni! A hit megmutatta magát!A szolgáló bizonyságtevők másik csoportját a keleti bölcsek alkotják. Látták az égbolt különleges csillagát és indultak, hogy imádják. (Mt.2, 1-12) Nem kételkedtek az írásokban, sem csillagászati ismeretükben. Nem vitatkoztak ők sem afelett, hogy kié a felelősség az úton várható kockázatokért, vagy kit fognak majd elmarasztalni, ha a vállalkozásuk kudarcba fúl. Útjuk áldott lett, olyannyira, hogy a tisztességtételük leboruló imádattá fokozódott. A jászolbölcső előtt földre borulnak, mintegy eddigi életüket leejtik a porba, kárnak ítélve az eddigieket, hogy úgy egyenesedjenek fel, mint a mennyei király alattvalói. Valahol ez a meghajlás kopott el a mai egyházból, ez hiányzik az emberek életéből, ez teszi a karácsonyt apadó öröm ünnepévé! Ábrahám annak idején “földre borult” az Úr érkezésekor. (1Móz. 18,2) Krisztus megkísértésekor ilyen leboruló imádatot követelt a Sátán, amikor hazudott birtokát a világ összes kincsét ígérte volna (Mt.4,9).
Testvéreim! Karácsonyunk nemcsak az elfelejtett hódolat miatti szembesülés, hanem szolgálattal megtelő és megújuló ünnep. Az ünnep nem szabadnap és nem is vakáció, hanem erőteljes Istent magasztaló bizonyságtétel. Olthatatlan vágyakozás a gyülekezet közösségébe. Az örömhír fáradhatatlan tolmácsolása azok között, akik még nem érkeztek a kegyelem közelébe.
A lelket és testet igénybe vevő ünneplés Isten parancsa! “Vigadjatok a mi erős Istenünk előtt, ujjongjatok Jákób Istene előtt! Kezdjetek zsoltárba…Mert Izráelnek szóló rendelkezés ez, Jákób Istenének törvénye” (81.Zsolt.2-5).
Nagyvárad, 2017 karácsonyán
Áldott karácsonyi ünnepet adjon mindnyájunknak a szeretet Istene!
A békesség kötelékében,
Csűry István