Kedves Testvéreim!

Húsvétunkat megelőző böjti időben két bibliai esemény nyugtalanította az egyébként sem zavartalan napjaimat. Szinte napi rendszerességgel jutott eszembe az egyiptomi fogságból szülőföldjére vándoroló nép. Velük kapcsolatban elevenedik előttem az a pillanat, amikor a húsos fazekak emlékezete mellett először kapnak a mennyei kenyérből. A másik történet, mely az előbbi párhuzamosa is lehet, a jeruzsálemi sokadalom viselkedése a bevonuló Messiással való találkozáskor.

Mind a két történetnek van egy-egy kérdése. A mennyei kenyérre így kérdeznek: Mi ez? (2 Móz. 16, 15). A bevonuló Krisztus mellett sokan kihívóan kérdeznek: Ki ez? (Mt. 21, 10).

A történetek Isten gondoskodásáról szólnak. A pusztában és Jeruzsálemben Isten irgalmából érkező életet adó kenyér van jelen. A vándorlás ingyen kenyere és az örökéletre tápláló kenyér. Ezek ajándékként érkeznek a siránkozó és mindig elégedetlen emberekhez, akik kérdéseikkel lelepleződnek. A halál torkában sem tud az ember alázatosabban viszonyulni a meg nem érdemelt kegyelem forrásához. Köszönet helyett kérdeznek. Mi ez? Szemrehányóan nézegetik a mennyei eledelt, amelyért le kell hajolniuk, ráadásul csak egyetlen napig lehet fogyasztani. Mi ez, az elvárások, a követelések, a képzelt érdemek jutalmaként!? Hol van már az öröm, amit éreztek a fáraó hatalma alóli szabaduláskor, hol van a hála az idegenben eltöltött rabszolgaság végéért? A jeruzsálemiek egyenesen a megalázás lenézésével, avagy lenéző megalázással tekintenek a bevonuló Krisztus Jézusra, aki éppen most bizonyítja, hogy nem álpróféta és nem földi király, hanem Isten egyszülött Fia. Ki ez, aki nem holmi királyok közül való, aki nem kényszeríti térdre a hódolókat!?

A hitetlenek máig így kérdeznek: mi az, amit nem mi hoztunk létre; ki az, aki beleszólhatna az életünkbe? Az ilyen magatartásnak keserű gyümölcse az egyéni élet boldogtalansága, a legbensőségesebb kapcsolatok felbomlása, a társadalom belső feszültsége vagy a nemzet megújhodásának késlekedése. Ettől fájdalmasabb, amikor a hívő ember is hasonlóan kérdez, vagy ilyen szellemben cselekszik. Ott ahol kétségbe vonják, hogy mennyei kenyerünk van, vagy, hogy Krisztus a mindenható, ott kiürülnek a templomok, elmenekülnek az emberek, nem születnek örökösök. Ott ahol nincs köszönet a mindennapi, és az örökélet kenyeréért, ott felveri a gyom és a gaz az örökíthetőt, amit később mások kéjes örömmel elbirtokolnak.

A jeruzsálemi bevonulást követő első hely a templom, ahová Krisztus megérkezett. Máté így emlékeztet erre: „kiűzi mindazokat…, akik latrok barlangjává tették (a templomot)” (Mt.21, 12). Így folytatja: „ vakok és bénák mentek hozzá a templomba, és meggyógyította őket”(Mt. 21, 14). Az, Aki fel fog támadni, hadat üzent nyomornak, betegségnek és halálnak.

Imádkozzunk valamennyien egymásért és másokért, hogy húsvétunk kérdéseinken túl a bizonyosság legyen, mi a feltámadt Jézus Krisztusnak örökösei vagyunk!

Nagyvárad, 2011. március 22.

Áldott húsvéti ünnepeket kíván testvéri szeretettel
 

Csűry István püspök