„A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek felett. Ekkor ezt mondta Isten...”(1Móz.1,2-3)
Kedves Testvéreim!
A teremtés története megnevezi Istent, mint mindenek létrehívóját, hogy azonnal bemutassa a földet, amely akkor még kietlen, puszta, mélység és sötétség rendezetlen világa volt. Pünkösdünk közeledtén bemutathatjuk a Teremtőnek azt a földet, amely már megint kietlen, puszta, mélység és sötétség rendezetlen birodalma. Bizonyára sértő túlzásnak vélik megállapításom azok, akik még mindig hasznot hajtanak a pusztuló élettérből, de letapinthatón igaz megállapításnak tekintik megjegyzésem azok, akik az élet halálveszélyét tapasztalják.
Kaotikus körülmények közül nőtt ki az élet, hogy mára kemény haláltusában veszni látszik a lét és ismét eluraljon mindent a káosz. Sok ezer esztendő után felgyorsulni tűnik az ősrendetlenség visszaérkezése. Kietlenné válnak kenyértermő földek és gyümölcsös ligetek. Oázisok pusztulnak és sivatagosodik az erdők és legelők területe, és állatok tetemei emlékeztetnek a jobb időkre. A mélység a földön keletkezett félelmetes szakadékokat jelentette még a történelem magzatkorában, de ma már inkább jelenti az emberek közötti elviselhetetlen ellentétet, nemzetek közötti áthidalhatatlan gyűlöletet, az ember ásta lövészárkot, ahonnan támad Istenre és felebarátra teljes zavarodottságban. A sötétséget azok csábítják vissza sátáni erőkkel, akik néhány megszerezhető garasért a halál karjaiba sodornák a testvért is, a nyilvánvaló bajban rögeszméjükkel tagadják a közelgő veszélyt, de felelősségérzet hiányában másra terhelnék a döntés meghozatalát. A káosz volt és megint van, mert az ember megteremti azt. A teremtő Isten után jelentkezik a „teremtő” ember. Az élet tökéletes feltételeit megalapozó Teremtőt, az ostobaságot cseverésző ember igyekszik túlbeszélni.
Pünkösdünk nehéz körülményei között, először fel kell ismernünk bűnbánattal tévedésünket. Hallgattunk önkéntes, ugyanakkor hamis véleményformálókra, önmaguktól bölcsebbet nem ismerő szószátyárokra, gyógyítók helyett kuruzslókra. A megbetegítő mélység nőttön-nőtt, a sötétség pedig már nemcsak a látást akadályozta, hanem az egyensúlyérzékelésben is tömeges kárt okozott. Nem láttunk, tétován haladtunk és nem figyeltünk.
Isten a teremtés második hírében a vizek felett lebegő Lélekről közöl örök igazságot. A teremtés előtti kusza állapotot Isten mindenek felett lebegő életerejének közreműködésével rendezi. A teremtő Lélek élő és éltet. A Szentlélek káromlásának megbocsájthatatlan bűne, azért páratlanul súlyos, mert Isten élő és éltető Lelkét káromolja, azaz a legdrágább ajándék szerzőjét és egyedüli fenntartóját. A mindenség felett lebegő Lélek pünkösdkor egészen közel érkezett. A tanítványokhoz azért, hogy mint vigasztaló vezesse őket, ahogy tette a kietlenben megszólaló prófétákkal, a pusztában bizonyságot tevő útkészítőkkel. Közel van és együtt lakik az apostolokkal és a máig létező apostoli szolgálat, azaz az anyaszentegyház hívő tagjaival, hogy sötétségben lámpások legyenek és mélységek között ösvényt mutassanak. A hit vizek felett tartja a Krisztust követőket és haladni is lehet olykor ijesztő örvények között. Bűnbánattal emlékezhetünk eseményekre, amikor megfeledkeztünk a Lélek jelenlétéről és szemünket nem emeltük Szabadítónkra. Keserves süllyedések emlékeztetnek engedetlenségünkkel járó bűnhődésekre, hamis tanúbizonyságainkat követő szégyenekre, közös teherhordozástól való kimaradásokra, megszerzett javakból intézett gátlástalan részszerzésekre. Lélek nélkül lelketlen emberek tömegei rohannak a káosz felé, magukkal sodorva a közömbösek tehetetlenjeit.
Isten Lelke bennünket, mint lélekszerint valókat nemcsak arra biztat, hogy őrizzük próbás létünket valahogy elviselni, hanem életerővel megáldva bíztat a Lélek ajándékainak elfogadására és átadására. Ezek után újból szól Teremtőnk, még ma, hogy holnap már ne legyen késő, élni kell szeretettel, örömmel, békességgel, türelemmel, szívességgel, jósággal, hűséggel, szelídséggel, önmegtartóztatással (Gal.5,22-24), hogy senki el ne bizonytalanítson bennünket, megrendülve Isten jószándékában.
Nagyvárad, 2020 pünkösd havában
Csűry István
püspök